Hiába lett volna a parlament Népjóléti Bizottságának keddi ülésének központi szereplője Pintér Sándor belügyminiszter, a távolmaradása miatt a bizottság kénytelen volt másként szervezni a vitát a gyermekvédelem aktuális helyzetéről. A miniszter előre jelezte, hogy nem vesz részt az ülésen, hivatkozva a november 25-én esedékes éves miniszteri meghallgatására, ahol így is válaszolna minden felvetődő kérdésre - írta a 24.hu.
Helyette Fülöp Attila, a gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár jelent meg, ám mindössze néhány percet töltött az ülésen. Az államtitkár az asztalhoz nem ült le, hanem az ajtóhoz legközelebb eső széken maradt, majd rövidesen távozott.
Varga Zoltán, a DK-s bizottsági elnök emelt hangon szólította fel Fülöpöt: „Legyen már magában annyi mersz!”, arra kérve az államtitkárt, hogy ha Pintér Sándor nem jelent meg, legalább ő ismertesse a Belügyminisztérium álláspontját a gyermekvédelem ügyében. Fülöp Attila azonban nem ült le, és a házszabályra hivatkozva távozott, megakadályozva ezzel a vita lefolytatását.
Az ülésen a kormánypárti képviselők – a Fidesz és a KDNP delegáltjai – szintén nem jelentek meg, de üres maradt Dúró Dóra (Mi Hazánk) és Komjáthi Imre (MSZP) helye is. Dobrev Klára megpróbálta szóra bírni az államtitkárt, de ő nem reagált, bár hangsúlyozta, hogy a kormány nem menekül a vita elől.
A DK-s elnök végül határozatlanképtelenné nyilvánította az ülést, és berekesztette azt.