Alapjaiban írná át az Alkotmánybíróság (Ab) működését egy új, eddig nem nyilvános törvényjavaslat – értesült a HVG. A lap megszerezte a javaslat legutóbbi tervezetét, amely várhatóan kedden kerül az Országgyűlés Igazságügyi Bizottsága elé.
A „Az Alkotmánybírósággal összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat” mindössze 7 oldalas, 14 paragrafusból áll, de a 2026. január 1-jétől hatályba lépő módosítások alapjaiban változtatnák meg az Alkotmánybíróság szervezetét, működését és finanszírozását.
Egyedi bérezés és új foglalkoztatási forma
A tervezet szerint az Alkotmánybíróság Hivatalában dolgozó közszolgákat az eddigi kinevezés helyett közszolgálati munkaszerződéssel foglalkoztatják majd. Ez „szabadabb bérgazdálkodást” és nagyobb munkáltatói mozgásteret tenne lehetővé – vagyis megszűnne az illetménytábla, és teljesen egyedi bérek állapíthatók meg.
Az új szerződéseket 2026. január 31-ig kell megkötni.
Költségvetési garanciák és automatikus béremelés
Az Alkotmánybíróság továbbra is önálló fejezetet kapna a központi költségvetésben, és éves büdzséjét maga javasolhatná. A kormány ezt változtatás nélkül lenne köteles elfogadni, és a jövőbeni költségvetés nem lehetne alacsonyabb az előző évinél.
Újdonságként a tervezet automatikus illetménynövekedést is bevezetne.
Polt Péter és a vezetők fizetése
Az Ab elnöke jelenleg Polt Péter, aki korábban legfőbb ügyészként tevékenykedett. A javaslat újraszabályozná a vezető tisztségviselők javadalmazását:
-
a főtitkár az Ab-elnök fizetésének 65 százalékát,
-
a főigazgató 55 százalékát kapná.
A törvény emellett könnyítene az Ab elnökének távozása utáni juttatásokon, például a 3–6 havi fizetésre való jogosultságon.
Könnyített határozatképesség
A javaslat a testület üléseinek határozatképességét is lazítaná. A jövőben akkor is határozatképes lenne az ülés, ha sem az elnök, sem az elnökhelyettes nincs jelen – elegendő lenne az elnök által kijelölt tag részvétele is.
A HVG szerint, ha a javaslatot még az őszi ülésszakban elfogadják, 2026. január 1-jén életbe is léphetnek a változások.