Bodrogkeresztúr díszpolgári címével tüntették ki Várkonyi Andreát – közölte a Mészáros Csoport pénteken. A település vezetése az Alapítvány az Innovatív Oktatásért kuratóriumi elnökeként végzett munkájáért, valamint a közösség iránti elkötelezettségéért ismerte el Mészáros Lőrinc feleségét - írta a Telex.
A díszpolgári címet az „önzetlen, folyamatos támogatásért, a gyermekek fejlődését és a pedagógusok munkáját segítő tevékenységért, valamint a település hírnevének öregbítéséért” ítélték oda.
Az Alapítvány az Innovatív Oktatásért 2021-ben jött létre, egyik legismertebb kezdeményezése pedig a High Tech Suli program, amelyhez a Bodrogkeresztúri Eötvös József Általános Iskola is csatlakozott. Ennek köszönhetően a helyi diákok a kínai First Lego League robotikai versenyre is kijutottak, ahol összesített első helyezést szereztek.
Az önkormányzat közleménye szerint Várkonyi Andrea mindig a közösség, a gyermekek és a jövő iránti felelősségvállalás jegyében dolgozott. A polgármester az átadón hangsúlyozta: az alapítvány munkája lehetőséget teremtett arra, hogy a helyi fiatalok kibontakoztathassák tehetségüket, és nemzetközi szinten is öregbíthassák a település hírnevét.