Dr. Ruszin-Szendi Romulusz arról számolt be közösségi oldalán, hogy csütörtök reggel két rendőr jelent meg az otthonában, és egy határozat alapján lefoglalták az engedéllyel tartott fegyverét.
A volt vezérkari főnök posztjában leírta: a rendőrök jelezték neki, hogy megtagadhatja az átadást, illetve fellebbezhet a határozat ellen. Ennek ellenére – mivel állítása szerint minden engedéllyel rendelkezett, és nem követett el jogsértést – átadta a fegyvert. Hozzátette: a rendőrök sajnálatukat fejezték ki, de elmondásuk szerint parancsot hajtottak végre.
Ruszin-Szendi azt írta, számos halálos fenyegetést kapott, mióta a TISZA mellé állt, és szerinte a mostani eljárás is annak a része, hogy „megpróbálják fenyegetni, zsarolni és elhallgattatni” a közösség tagjait. Bejegyzésében emlékeztetett arra is, hogy Magyar Péter pártelnök szintén több fenyegetést kapott, ám a hatóságok feljelentések ellenére sem léptek.
„A korrupt hatalom retteg. Tudják, hogy vége van” – fogalmazott, hozzátéve: 14 éves kora óta katonaként szolgál, és a jövőben is kiáll a hazája mellett.
Posztját azzal zárta, hogy a közösséget bátorságra kéri, és kijelentette: „az igazságot, a változást, a magyar embereket és a TISZA-t nem lehet megállítani”.