A karcagi rendőrkapitányság szabálysértési eljárást indított a Tisza Párt tiszafüredi rendezvényével összefüggésben – tudta meg a Magyar Nemzet. Az ügy előzménye, hogy Ujvári Imre, Tiszafüred polgármestere néhány hete feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, miután szerinte a rendezvény szervezői szabálytalanul használtak áramot és természetvédelmi területre is behajtottak.
A polgármester állítása szerint a Tisza Párt emberei egy nyilvános illemhelyről vezettek el áramot fizetés nélkül, valamint autóval hajtottak be a védett övezetbe, ahol ez szigorúan tilos.
„Fel vagyok háborodva, ahogyan a Tisza Párt viselkedett a rendezvényen” – mondta Ujvári Imre. Szavai szerint Magyar Péter azzal fenyegetőzött, hogy húszezer forintnál nagyobb összeget nem hajlandó kifizetni az áramhasználatért és a rendezvény költségeiért. „Ha ez többe fog kerülni, akkor tüntetést szervez a hivatal elé” – idézte fel a polgármester.
A rendőrség most szabálysértési eljárás keretében vizsgálja az ügyet.