Pedofilbűncselekmény miatt jogerősen hat év börtönbüntetésre ítélte a Kaposvári Törvényszék K. Gábort, az LMP egykori politikusát – értesült a Magyar Nemzet. Az ítélet szerint a férfi hatalmi helyzetét és befolyását kihasználva fajtalankodott egy 13 éves kisfiúval.
A bíróság döntése alapján a volt politikust nemcsak szabadságvesztésre, hanem hat évre a közügyektől való eltiltásra is ítélték. Az ügyészség ugyanakkor súlyosbítást kért, így a büntetés mértékét és a közügyektől eltiltást is szigoríthatják.
A közélet ismert alakja volt
K. Gábor a somogyi közéletben korábban ismert szereplőnek számított: egy időben önkormányzati képviselőként tevékenykedett, emellett parlamenti képviselőjelöltként is indult. A 2014-es országgyűlési választáson a Negyedik Köztársaság Párt (4K!) színeiben mérette meg magát, majd három évvel később az LMP mutatta be mint saját jelöltjét. Kampányát a párt országosan ismert politikusai is támogatták.
Szökésben volt, majd elfogták
Az ügyben 2023 februárjában adtak ki elfogatóparancsot, miután a férfit szexuális visszaéléssel és más bűncselekményekkel gyanúsították meg. Egy nappal később elfogták, majd gyanúsítottként hallgatták ki.
Így csapta be a családot
A vádirat szerint K. Gábor 2022 decemberében egy családtagon keresztül ismerkedett meg a 13 éves fiúval. Bizalmi kapcsolatot alakított ki a gyermekkel és a szülőkkel is, akik abban bíztak, hogy a férfi tanácsokkal és támogatással segíti a fiút tanulmányai során. Ezzel szemben a vádlott 2023 februárjában autójába csalta a gyermeket, majd egy félreeső helyre vitte, ahol szexuális cselekményt végzett vele.
Az ügyben a bíróság kimondta a volt politikus bűnösségét gyermekpornográfia miatt is, feltehetően a nála talált pedofil tartalmak miatt.