A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy háziorvos ellen, aki pénzért, a Covid-19 elleni vakcina beadása nélkül igazolta az oltás felvételét. Emellett több személyt is úgy nyilvánított járművezetésre alkalmasnak, hogy az orvosi vizsgálatot nem végezte el - írta a Telex.
A vádirat szerint a doktornő egy Bács-Kiskun vármegyei községben dolgozott háziorvosként. Egyik férfi paciense – az ügy másodrendű vádlottja – tudomást szerzett arról, hogy a doktornő anyagi ellenszolgáltatás fejében hajlandó igazolni a Covid-19 oltás felvételét a vakcina beadása nélkül. A férfi az információt megosztotta feleségével és egy baráti párral is, akik úgy döntöttek, hogy nemcsak maguknak, hanem gyerekeiknek is így szereznek védettségi igazolványt.
2021. szeptember 6-án a másodrendű vádlott felkereste a doktornőt, aki közölte, hogy a gyerekeknek ingyen, a felnőtteknek pedig fejenként 40 ezer forintért leigazolja az oltás felvételét. A felnőttek a feltételeket elfogadták, a pénzt átadták, és a doktornő valótlan adatokat rögzített az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) rendszerébe.
Ezen felül a doktornő 2022. február 1. és 2022. július 15-e között öt páciensét úgy nyilvánította járművezetésre alkalmasnak, úgy hogy meg sem vizsgálta őket.
A nyomozás lezárásaként a főügyészség hat személlyel szemben vádat emelt, míg négy gyanúsított esetében feltételes ügyészi felfüggesztést alkalmazott. A doktornőt kilenc rendbeli, önálló intézkedésre jogosult személy által, üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntettével és négyrendbeli közokirat-hamisítás bűntettével vádolják, és börtönbüntetés kiszabását indítványozták.