A múlt heti rákosrendezői mozdonybaleset okairól, a helyreállítás állásáról és a várható forgalmi hatásokról számolt be Hegyi Zsolt, a MÁV Zrt. vezérigazgatója hivatalos Facebook-oldalán.
Emberi hiba állhat a háttérben
A vasúttársaság vezetője szerint a vizsgálat előzetes megállapításai alapján „emberi hiba, amelynek a nyáron elvégzett, átfogó felújításhoz semmi köze nem volt” okozta a mozdony kisiklását. A baleset során egy váltó olyan súlyosan megrongálódott, hogy külön alkatrészt kell gyártani a javításhoz.
„Ugyanakkor a MÁV-csoporton kívül álló hiba ellenére sem tartom elfogadhatónak, hogy egy hosszabb vágányzár után most újabb kellemetlenségek érjék az erre közlekedő utasainkat” – fogalmazott Hegyi Zsolt.
Ideiglenes megoldás, gyorsabb helyreállítás
A vezérigazgató közölte, hogy az új alkatrész cseréjét későbbi időpontra halasztják, az érintett szakaszt pedig ideiglenesen folyóvágánnyal pótolják, amely megfelel a közlekedésbiztonság előírásainak. A siklás miatt megsérült csatlakozó vágányszakaszokat és a felsővezetéket a MÁV szakemberei már helyreállították.
„A tervezettnél korábban, már ma végzünk a munkálatokkal, így a pályaszakaszt ma éjféltől vissza tudjuk adni a forgalom számára” – tette hozzá.
A külön gyártott váltó beépítését úgy szervezik meg, hogy elég legyen egyetlen éjszakai beavatkozás, így az utasforgalmat nem érinti majd. A hiányzó váltó kizárólag a Vasúttörténeti Park forgalmát befolyásolja.
Sebességkorlátozások megszűnhetnek a tervezettnél előbb
Hegyi Zsolt emlékeztetett, hogy a pályaszakaszon évtizedek óta fennálló sebességkorlátozásokat megszüntető felújítási munkák keretében szeptember végéig éjszakai váltó- és vágányszabályozási munkálatokat terveztek. A kialakult helyzet miatt arra utasította kollégáit, hogy a korlátozásokat mielőbb szüntessék meg, így az érintett szakasz várhatóan már szeptember vége előtt teljes sebességgel használható lesz.