A pünkösdi hétvége utáni hazautazási hullám csúcsra járatja a forgalmat a Balaton térségéből, amihez a MÁV-csoport a közlekedési rendet és a járműkapacitásokat is igazította – derült ki Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatójának hétfői bejegyzéséből.
„Ma is járni fog a déli és az északi partról a két mentesítő vonat, a Szitakötő és a Keresztespók InterRégió, azon kívül a tó körül mintegy 200, a fővárosi agglomerációt lefedve pedig kb. 100 db erősítő busz áll majd ugrásra készen egész nap”
– írta Hegyi.
Az intézkedések célja, hogy a Budapest és az ország más régiói felé tartó utasok zavartalanul hazaérjenek, különösen azután, hogy a szombati sorompóhiba totális vasúti káoszt okozott. Ennek következtében vasárnap mintegy 300 busz állt készenlétben, de végül ezekre már nem volt szükség.
„Bízunk ugyanakkor abban, hogy a biztonsági tartalék bevetésére ma éppúgy nem lesz szükség, mint tegnap, amikor a szombati sorompóhiba kijavítását követően már zavartalanul tudtak közlekedni a vonataink”
– tette hozzá a vezérigazgató.
A 24.hu szerint felkészültek a buszok esetleges bevetésére is. Hegyi közölte:
„Ha a buszok bevetésére mégis szükség lenne, igyekszünk – a pályamunkákkal terhelt – M7-esen is gyorsító sávot biztosítani a MÁV-csoport utasainak: munkatársaink folyamatos kapcsolatban vannak a rendőrséggel, így az erősítő buszok akár konvojban, rendőri felvezetéssel is közlekedhetnek.”