Nem nyomoz tovább a rendőrség A. Tibor karateedző ellen szexuális erőszak ügyében – erről a TV2 számolt be június 2-i hírműsorában. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság hivatalosan is megerősítette: az ügy elévülés miatt nem folytatható, jelenleg nincs folyamatban eljárás ezzel kapcsolatban.
A vád azután került nyilvánosságra, hogy tavaly nyáron nagy visszhangot váltott ki az a videó, amelyen A. Tibor egy szolnoki kalandparkban brutálisan felrúgott egy hétéves fiút. A felvételen látható, amint a kisgyermek, aki nem akart felmászni a mászókára, a levegőbe repül, majd a fejére esik. Az eset után több korábbi tanítvány is megszólalt, akik azt állították, hogy az edző korábban bántalmazta, sőt megerőszakolta őket.
A legsúlyosabb állítást Nádasdi Adrienn tette, aki vállalta a nevét, és a nyilvánosság elé állt. Elmondása szerint 13 éves korában A. Tibor szexuálisan bántalmazta. A nő a TV2-nek úgy nyilatkozott:
„Sokkolt, amikor megláttam a videót a kisfiúval, és azonnal előjöttek bennem a régi emlékek.” Hozzátette, hogy azóta is terápiára jár, eddig 15 pszichoterápiás kezelést vett igénybe a történtek feldolgozására.
A. Tibor ellen rendőrségi feljelentést tett, és az ügyben el is indult a nyomozás. Azonban a hatóság végül megszüntette az eljárást, mivel a feltételezett bűncselekmény az elévülési időn túl történt.
Nádasdi Adrienn nem kívánja lezártnak tekinteni az ügyet, és ügyvédje segítségével további jogi lépéseket tervez.
Az 57 éves karateedző ellen korábban már vádat emeltek, miután 2024. július 11-én a szolnoki kalandparkban felrúgta a hétéves kisfiút. A vádirat szerint az edző az eset után a síró gyermeket vízzel locsolta le, és megalázó megjegyzéseket tett rá.
A. Tibor tagadta, hogy bántani akarta volna a kisfiút. A Jászberényi Járási Ügyészség azonban úgy ítélte meg, hogy súlyos testi sértés kísérlete és kiskorú veszélyeztetése miatt felelnie kell. A vádhatóság két és fél év letöltendő börtönbüntetést, valamint végleges eltiltást kért a férfi ellen minden olyan tevékenységtől, amely 18 év alattiak nevelésével vagy felügyeletével jár.
Az ügyben az eljárás jelenleg is folyamatban van, az ítélet egyelőre nem született meg - írta meg a Telex.