„A legelszántabbak, éjjel négykor a technofasizmus ellen. Maradunk, délután ötkor gyülekező itt a Várban és innen irány újra az Erzsébet híd” – írta szerda hajnalban Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a Facebookon.
A Telexnek nyilatkozva elmondta: hajnali 2-3 óráig komoly élet volt a helyszínen, és meglepően sokan maradtak az éjszakára. Becslése szerint 30-40-en, főként fiatalok, a demonstráció szervezettsége és békés jellege miatt zavartalanul éjszakáztak a helyszínen.
Hadházy elmondta, számított rá, hogy ha a létszám kettő fő alá csökkenne, a rendőrség esetleg feloszlathatná a gyűlést. Ugyanakkor ez egy bejelentett, békés tüntetés, így a rendőrségnek nem lett volna joga azt megszüntetni. Hangsúlyozta: különösen ügyelt arra, hogy a megmozdulás békés keretek között maradjon.
A politikus szerint a hatalom leginkább a nyugodt, határozott és elszánt emberektől fél, nem a balhétól. Épp ezért szerinte a gyülekezési törvény szigorítása és a rendőrségi közlemények gyorsasága – például a hétfői demonstráció után elindult eljárásokról – azt a célt szolgálják, hogy félelmet keltsenek a társadalomban.
Hadházy megemlítette Szabó Bálint jelenlétét is, amely szerinte nem tesz jót a tüntetések megítélésének. Úgy véli, a lényeg nem az, hogy a Karmelita elé vonuljanak egy esetleges kormányülés idején – szerinte az nem lenne produktív –, hanem hogy kitartsanak és ne hagyják abba.
„Nem akarok olyan országban élni, ahol kínai arcfelismerő rendszerek figyelik meg az ellenzéket” – tette hozzá.
A demonstrálók tehát szerda estig folytatják az akciót a Várban, ahonnan este újabb hídfoglalásra indulnak az Erzsébet hídhoz.