Vida Ildikó neve 2014-ben került reflektorfénybe, amikor az Egyesült Államok külügyminisztériuma kitiltási botrány kapcsán hat magyar tisztségviselőt, köztük Vidát is, nemkívánatos személyként jelölt meg. Az akkori Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnöke később elismerte, hogy szerepel a kitiltottak listáján. Az ügy hátterében állítólag korrupciós ügyek és áfacsalások álltak, amelyek az amerikai cégeket, például a Bunge Növényolajipari Zrt.-t, komoly károkkal sújtották. Vida Ildikó 2015 augusztusában mondott le hivataláról, azonban politikai és gazdasági szerepe nem ért véget, karrierjét az üzleti szférában folytatta - derül ki a 24.hu. elemzéséből.
Lemondása után Vida Simicska Lajos oldalán jelent meg, aki korábban mentorként támogatta. Már 2015 szeptemberében felügyelőbizottsági tagként tűnt fel Simicska és Nyerges Zsolt agrárérdekeltségeinek központi cégében, a Mezort Zrt.-ben, majd 2017-ben az igazgatóság elnöki pozícióját töltötte be. Simicska Lajos és Orbán Viktor viszálya, valamint Simicska gazdasági birodalmának fokozatos leépülése azonban új fejezetet nyitott Vida életében.
Ahogy a Simicska-féle cégek Mészáros Lőrinc tulajdonába kerültek, Vida is a Mészáros-birodalom meghatározó tagjává vált. Jelenleg igazgatósági tag a Talentis Agro Zrt.-nél, amely Magyarország egyik legnagyobb agrárportfólióját irányítja. A cég több korábbi Simicska-érdekeltséget is magába foglal, amelyeket az utóbbi években olvasztottak be a Mészáros-csoport agrárportfóliójába - tette hozzá a Telex. Vida emellett a Pro-Aurum Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatójaként is tevékenykedik. Ez a vállalat 2019 óta tartozik Mészáros Lőrinc érdekeltségei közé, és korábban Simicska média- és reklámérdekeltségeinek fő vagyonkezelő cégeként működött. Ezzel párhuzamosan Vida a Pro-Ráta Holding Zrt. vagyonkezelő vállalatnál is vezérigazgatói tisztséget lát el.