Sok hasonló bűnügyben volt már eredményes a rendőrség munkája, és most egy újabb nyomozás végződött eredményesen, így több prostitúcióra kényszerített nő nyerheti vissza a szabadságát. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) munkatársai rajta ütöttek Sz. Attilán és élettársán, L. Ramónán, akik több éven keresztül magyar nőket külföldön – Németországban és Svájcban – prostitúciós tevékenységre kényszerítettek, bántalmaztak, keresetüket pedig elvették tőlük.
A police.hu megírta, hogy a szolnoki pár férfi tagja szinte minden esetben álnéven ismerkedett meg későbbi áldozataival, akikkel rövid ismeretség után érzelmi kapcsolatot létesített. Egyiküket ráadásul megerőszakolta. Majd arra hivatkozva, hogy vállalkozása anyagi gondokkal küzd, a nőket erőszakkal vagy megtévesztéssel prostitúcióra kényszerítette.
Valamennyi áldozatát kiutaztatta Németországba vagy Svájcba, ahol egy magyar nő – szintén kényszer hatására – "betanította" őket. A kiszolgáltatott helyzetben lévő sértettek által megkeresett és átutalt pénzt a férfi élettársa vette fel. A férfi és a nő az elmúlt években csaknem 21 millió forinthoz jutott a szexuális üzletből.
Június 17-én elfogták őket szolnoki lakásukban, majd előállították és emberkereskedelem, illetve pénzmosás miatt gyanúsítottként hallgatták ki a párt. A rendőrök kezdeményezték a férfi letartóztatását. A lakásban tartott kutatás során a rendőrök tárgyi bizonyítási eszközöket foglaltak le, továbbá vagyonvisszaszerzés keretében egymillió forint készpénzt, illetve a nagyértékű gépkocsijukat, és intézkedtek a szolnoki ingatlan zár alá vétele érdekében.