Fontos kitétel, hogy a kutat karszt- vagy rétegvízkészlet igénybevétele nélkül, talaj-, illetve talajvíz-szennyezéssel nem érintett területen létesítsék, és annak talpmélysége az 50 métert nem haladja meg.
Amint azt a 10perc.hu is megírta, 2023. december 31-én lejár az úgynevezett kútamnesztia, így a fúrt kutakat engedélyeztetni kell. Sokan féltek attól, hogy a bejelentési és engedélyeztetési procedúra százezrekbe kerül majd. Nos, Nagy István agrárminiszter az Index kérdésére elmondta, továbbra is díjmentesen lehet üzemeltetni a korábban létesített és bejelentési kötelezettségnek eleget tevő kutakat.
A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy az új szabályok megkönnyítették a mezőgazdasági öntözési célú kutak nyilvántartásba vételét és a vízjogi engedélyezés eljárását is. A bonyolult adminisztráció helyett egy egyszerűsített adatlapon kell a bejelentést megtenni, ha a vízkivétel kizárólag talajvízből történik.
Ugyanis a díjmentességnek nagyon fontos kitétele, hogy a kutat karszt- vagy rétegvízkészlet igénybevétele nélkül, talaj-, illetve talajvíz-szennyezéssel nem érintett területen létesítsék, és annak talpmélysége az 50 métert nem haladja meg, illetve az első vízzáró réteget nem éri el. Lényeges továbbá az is, hogy a kút csak az üzemeltetője művelésében álló földterületek öntözését biztosíthatja.
A bejelentési kötelezettséget szankciómentesen 2023. december 31-ig lehet megtenni a Nemzeti Földügyi Központnál. "A bejelentés, illetve az engedélyezési eljárás mentes az illeték- és díjfizetési kötelezettség alól, aki ennek eleget tesz továbbra is díjmentesen üzemeltetheti a kútját" – erősítette meg az agrárminiszter.
Hogy tetszett a cikk? Mondd el a véleményedet egy kattintással.
TetszettNem tetszettTámogasd a 10perc.hu hírportált!
Célunk fontos témákról írni, hitelesen, objektíven, csak a lényegre fókuszálva. Küldetésünk, hogy független, és elfogulatlan tájékoztatást biztosítsunk.
RÉSZLETEK!