A mai történelemtudomány lassan minden pontjában képes volt arra, hogy objektíven, a menet közben előkerült dokumentumokra alapozva írja le az utolsó cári dinasztia, a Romanovok szisztematikus legyilkolását a bolsevik hatalomátvételt követően. Ma már azon sincs sok vita, hogy amikor 103 évvel ezelőtt, 1918. június 13-án a permi erdőben kivégezték, majd jelöletlen sírba elhantolták Mihail Alekszandrovics Romanov nagyherceget és Nyikolaj Nyikolajevics Johnson nevű titkárát, a CSEKA emberei a párt felső vezetésének parancsára elgyakorolta a későbbi gyilkosságokat, amikor II. Miklóst és családját végezték ki.
De miért éppen a nagyhercegre esett a választás, hogy elsőként vele végezzen a hatalmat megragadó bolsevik párt? Nos, 1917. március 15-én II. Miklós mégsem a fia, hanem az ő javára mondott le a trónról, aki II. Mihály néven lehetett volna minden oroszok cárja. A nagyherceg vállalta volna az uralkodói terheket – akkoriban igenis teher volt ez Oroszországban –, ám azt szerette volna, ha nemcsak a lemondás miatt válik belőle cár, hanem a nép akaratából.
Nos, a Romanovok ekkoriban nem álltak népszerűségük csúcsán, így Mihailból sem lett II. Mihály, ugyanis a nagyherceg másnap, március 16-án aláírta a lemondó nyilatkozatot, mégpedig úgy, hogy meg sem koronázták. Ez pedig azt jelentette, hogy a monarchia megszűnt létezni az orosz birodalomban.
Ám amikor a bolsevikok fegyveres puccsal magukhoz ragadták a hatalmat, rájöttek arra, hogy a nagyherceg, aki titkárával Permben töltötte a száműzetését – 1917 őszén, sokkal népszerűbbé vált országszerte, mint azt remélték. Egyrészt a bolsevik rendszer már ekkor megmutatkozó tulajdonságai miatt, másrészt azért, mert nagyot nőtt az emberek szemében, mert nem akart mindenáron cár lenni. Ezt pedig az új hatalom nem tűrhette, és a Romanovok közül sokkal inkább benne látták a rendszerükre veszélyes embert, mint a szintén háziőrizetben lévő volt cárban, II. Miklósban.
A CSEKA és a vörös rendőrség tervezte meg azt, hogy a nagyherceg elleni merénylet lesz a főpróbája a cári család kivégzésének. A végrehajtást két régi megbízható permi bolsevikra bízták: V. Ivancsenkóra és G. I. Mjasznyikovra.
Magát a nagyherceget és titkárát 1918. március 9-én, a Népbiztosok Tanácsának ülésén hozott döntését követően Lenin által aláírt parancs értelében száműzték Permbe, ahol a helyi bolsevik vezetők joga volt a szálláshelyüket kijelölni.
Utóbbiak először a börtönkórház zárt osztályát jelölték ki a nagyherceg tartózkodási helyének, ám miután mindez kiderült, végül március 25-én átvitték őt és titkárát egy szállodába, ahol egészen aránylag szabadon mozoghattak, amíg a permi rendfenntartók élére kinevezett Ivancsenko meg nem érkezett a városba.
Mihail Alekszandrovics Romanov sorsa akkor dőlt el végleg – legalább ezt támasztják alá V. F. Gladisev történész kutatásai –, amikor Permben a lakosság egyre feszültebb viszonyba került a helyi bolsevik vezetéssel, miközben megtudták, hogy a nagyherceg a városukban él. Az elégedetlenség országos méreteket kezdett ölteni, Omszkban például felszámolták a bolsevik hatalmat, így polgárháborús veszély alakult ki az országban.
Permben a keleti vasútvonalak összeköttetéseinek megszűnését követően egyre nagyobb számú, sok esetben a régi rendszerrel szimpatizáló ember gyűlt össze, így joggal tartott a permi bolsevik vezetés attól, hogy egy itt élő Romanov veszélyt jelent a hatalmukra.
Hogy magát a gyilkosságot ki követte el, szinte senkinek sincs kétsége: a helyi bolsevikok a CSEKA segítségével. Ugyanis az egyik elkövető, a permi CSEKA és a rendőrség tagja, Nyikolaj Vasziljevics Zsgov az 1928-ban írt önéletrajzában azzal dicsekedett, hogy nemcsak letartóztatta, hanem le is lőtte Mihail Alekszandrovics Romanovot.
A csekás különítmény egy hamis letartóztatási paranccsal érkeztek a nagyherceg szállására, majd arra kényszerítették, hogy a titkárával együtt velük menjen. A nagyherceget és titkárát autókkal vitték el, majd elhagyva a várost betértek az erdőbe, majd kiszállították a kocsikból a foglyokat, majd több lövéssel kivégezték őket. Egy gödörben elrejtették a holttesteket, majd másnap visszatértek a helyszínre, és elásták azokat, miután az értékeiktől megszabadították őket.
A teljes cikket elolvashatja a moszkvater.com portálon.
