Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint Oroszország és Kína elsődleges feladata a magas szintű együttműködésük megerősítése, melynek révén közösen mozdíthatják elő a többpólusú globális fejlődést és a regionális integrációt.
Kétnapos hivatalos látogatásra Kínába utazik ma Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, aki az út előtt tartott videokonferencián abszolút nem titkolta, hogy az amerikai dominanciával szemben szükség lenne a lehető legmagasabb színtű orosz-kínai együttműködésre. Az orosz külügyi tárca vezetője kijelentette, a nemzetközi helyzet jelentős változásokon megy keresztül, melyek során a gazdaság, pénzügy és politikai befolyás új központjai válnak egyre erősebbé.
„Ezeket az objektív fejleményeket, amelyek egy valóban többpólusú és demokratikus világ kialakulásához vezetnek, hátráltatják a nyugati országok, különösképpen az Egyesült Államok. Az orosz-kínai kapcsolatok történelmi csúcson állnak, mentesek az ideológiai gátaktól, valamint nincsenek kihegyezve egyetlen harmadik országgal szemben sem. De egy dologban lépnünk kell, el kell távolodnunk attól a fizetési rendszertől, melyet a nyugati világ ellenőrizni, felügyelni tud” – fogalmazott a rosbalt.ru szerint Lavrov.
Kétnapos hivatalos látogatásra Kínába utazik ma Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Fotó: rosbalt.ru
Az orosz külügyminiszter úgy értékelte, hogy Oroszország és Kína elsődleges feladata a magas szintű együttműködésük megerősítése, melynek révén közösen mozdíthatják elő a többpólusú globális fejlődést és a regionális integrációt, miközben méltányos, demokratikus és stabil nemzetközi és regionális rendet biztosíthatnak.
Hogy tetszett a cikk? Mondd el a véleményedet egy kattintással.
TetszettNem tetszettTámogasd a 10perc.hu hírportált!
Célunk fontos témákról írni, hitelesen, objektíven, csak a lényegre fókuszálva. Küldetésünk, hogy független, és elfogulatlan tájékoztatást biztosítsunk.
RÉSZLETEK!