A Veszprém kilencedszer került a férfi kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjébe, és 22. alkalommal kerül szembe német ellenfelével.
Kőkemény ellenfelet kapott a Telekom Veszprém férfi kézilabda csapata a december 28-29-én tartandó Bajnokok Ligája négyes döntőjében. Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) kedd délben, online sorsolás útján jelentette be, hogy a Final Four elődöntőiben előbb a Veszprém a THW Kiel ellen lép majd pályára 28-án Kölnben, míg a másik ágon PSG Handball – Barcelona mérkőzést rendeznek az elődöntőben.
A veszprémiek eddigi 21 meccsen találkoztak a német gárdával. Az egymás elleni BL-mérkőzésén tíz-tíz veszprémi és kieli siker után éppen a közelmúltban, október 28-án született meg az első döntetlen (31-31). A Veszprém kilencedik alkalommal került a BL elődöntőjébe, finálét négyszer játszhatott, de 2002-ben, 2015-ben, 2016-ban és tavaly is elveszítette azt.
Hogy tetszett a cikk? Mondd el a véleményedet egy kattintással.
TetszettNem tetszettTámogasd a 10perc.hu hírportált!
Célunk fontos témákról írni, hitelesen, objektíven, csak a lényegre fókuszálva. Küldetésünk, hogy független, és elfogulatlan tájékoztatást biztosítsunk.
RÉSZLETEK!