Borzalmas kettősgyilkosság történt Szegeden, ráadásul mára kiderült, hogy a húszas éveikben járó fiatalok voltak az áldozatok. A rendőrség tájékoztatása szerint a kettős gyilkosság szombat éjszaka történt.
A police.hu megírta, a bűncselekmény elkövetésével a 28 éves dr. Vitális Dániel Attilát gyanúsítják, aki elmenekült a helyszínről és a rendelkezésre álló adatok szerint a férfi az MCE-141-es forgalmi rendszámú, szürke, tetőablakos Mercedes C200-as típusú személyautóval hagyta el a várost.
Az MTI információi szerint a feltételezett tettes egy szegedi gimnáziumba járt, majd gyógyszerésznek tanult, és a bűncselekményt megelőzően is a szakmájában dolgozott a város egyik bevásárlóközpontjában működő patikában.