Leszakadt egy hatalmas jéghegy a az Antarktisz Brunt-selfjegéről közel a brit antarktiszi kutatóprogram (BAS) Halley kutatóállomásához.
Újabb jelentős jégtől szabadult meg az Antarktisz a BBC News szerint. A most leszakadt jéghegy mintegy 1270 négyzetkilométernyi, akkora, mint London területe elővárosaival együtt. A BAS 2017-ben elköltöztette a személyzetet a kutatóállomásról, mert a jégen keletkezett repedések fenyegetést jelentenek az emberek biztonságára, ezért emberi élet nem került veszélybe. A tengerbe nyúló hatalmas jégmezőn elhelyezett felszíni tudományos eszközök megerősítették, hogy a jéghegy levált a már régóta repedező selfjégről.
Mintegy 20 kilométerre van attól a helytől a Halley kutatóállomás, ahol a jéghegy leszakadt Fotó: BBC
Halley kutatóállomás – amely elsősorban az ózonlyuk alakulását tanulmányozza – mintegy 20 kilométerre van attól a helytől, ahol a jéghegy leszakadt. A Brunt-selfjégen a kutatók GPS-eszközök sorát hagyták hátra, amelyek információt szoláltatnak a jégmozgásról a BAS Cambridge-ben lévő központjába. A kutatók most tanulmányozni fogják a műholdas felvételeket a jéghegy leszakadásáról, hogy meggyőződjenek arról, semmilyen váratlan ingatag helyzet nem állhat elő a megmaradt selfjégen, amely a kutatóállomást tartja.
Hogy tetszett a cikk? Mondd el a véleményedet egy kattintással.
TetszettNem tetszettTámogasd a 10perc.hu hírportált!
Célunk fontos témákról írni, hitelesen, objektíven, csak a lényegre fókuszálva. Küldetésünk, hogy független, és elfogulatlan tájékoztatást biztosítsunk.
RÉSZLETEK!