A város vezetése szerint eltorzult képzelőerőre vall, ha valaki Michelangelo alkotását pornográf műnek látja.
Mint ahogy arról korábban a 10perc.hu is beszámolt, egy amerikai iskolából azért kellett távoznia egy igazgatónak, mert művészettörténet órán képeket mutatott be Michelangelo Dávid-szobráról. Ugyanis a szülők pornográfnak tartották a 16. századi alkotást, sőt, hasonló véleménnyel voltak a Sixtus-kápolna mennyezeti freskójáról, az Ádám teremtéséről, valamint Botticelli festményéről, a Vénusz születéséről is.
Nos, a világ nagy részét megbotránkoztatta ez a fajta vaskalapos szülői hozzáállás – ráadásul az iskola vezetőségi testülete még igazat is adott nekik –, és sorban kiállnak az elbocsátott floridai iskolaigazgató mellett. A Dávid-szobor hazája, Firenze városa díjjal tünteti ki a floridai Tallahassee Classical School exigazgatóját, Hope Carrasquillát – írta az Ansa.
Firenze polgármestere, Dario Nardella, aki jelenleg éppen New Yorkban tartózkodik, meghívta az iskolaigazgatót, hogy élőben a Galleria dell'Accademiában tartott szobrot. „A művészetet összetéveszteni a pornográfiával egyszerűen nevetséges. Személyesen fogom meghívni a tanárnőt Firenzébe, hogy a város nevében elismerésben részesítsem. A művészet civilizáció, és aki azt tanítja, tiszteletet érdemel” – fogalmazott a saját Facebook-oldalán a polgármester.
Hogy tetszett a cikk? Mondd el a véleményedet egy kattintással.
TetszettNem tetszettTámogasd a 10perc.hu hírportált!
Célunk fontos témákról írni, hitelesen, objektíven, csak a lényegre fókuszálva. Küldetésünk, hogy független, és elfogulatlan tájékoztatást biztosítsunk.
RÉSZLETEK!