Péntektől vasárnapig folyamatosan gyorsulni tudott a köridők tekintetében Tóth László, a Campos Racing magyar versenyzője az FIA Formula 3 bajnokság első hétvégéjén, az FIA Formula 1-es Spanyol Nagydíj helyszínén.
Megtörtént tehát a premier, és Tóth László végre versenykörülmények között is vezethette a Campos Racing F3 versenyautóját. A 20 éves pilóta a pénteki időmérő edzésen egy másodpercet tudott javítani a köridején az aznap délelőtti szabadedzésen elért köridőhöz képest, és a 27. rajtpozícióból kezdhette meg mindhárom futamot.
„Természetesen már az első napon sok tapasztalatot gyűjtöttem és rengeteget tanultam, például arról, hogy a Formula 1-es mezőny milyen komoly szinten felgumizza a pályát. Egy kicsit meg is lepett, hogy mennyivel gyorsabban lehetett menni, miután előttünk F1-es szabadedzést rendeztek” – elevenítette fel az első két edzés élményeit Tóth László.
A harminc fős mezőnyben az első futamon 27., a másodikon 23., a harmadikon pedig 26. lett Tóth László Fotó: Dutch Photo Agency
A magyar versenyzőnek a két szombati, valamint a vasárnapi futamon is sikerült kimaradnia a veszélyes szituációkból, és az egész hétvége tekintetében is elmondható, hogy megóvta az autót, egyszer sem csúszott ki a sóderágyba, és mindhárom versenyen célba ért. A harminc fős mezőnyben az első futamon 27., a másodikon 23., a harmadikon pedig 26. lett, és versenyről versenyre gyorsult, a vasárnapi záróversenyen a viadal 15. legjobb köridejét futotta meg.
„Nagyon sokat tanultam az első hétvége során, és mivel mindhárom versenyen célba értem, ezzel nagyon értékes tapasztalatokat szereztem. Természetesen sok munka vár még ránk a csapattal, de van egy jó kiindulási alapunk, amire tudunk építkezni. Ahogyan már a szezon előtt is elmondtam, jelenleg nem helyezésekben gondolkodunk, hanem abban, hogy folyamatos legyen a fejlődés, és ez most ezen a hétvégén meg is mutatkozott” – értékelt Tóth László.
Tóth (elöl) a vasárnapi záróversenyen a viadal 15. legjobb köridejét futotta meg Fotó: Dutch Photo Agency
A Formula 3 mezőnye most Jerezbe utazik, ahol kollektív tesztet rendeznek szerdán és csütörtökön. A következő versenyhétvégére a Formula 1-es Francia Nagydíj betétprogramjaként kerül majd sor június 25. és 27. között a Paul Ricard versenypályán.
Hogy tetszett a cikk? Mondd el a véleményedet egy kattintással.
TetszettNem tetszettTámogasd a 10perc.hu hírportált!
Célunk fontos témákról írni, hitelesen, objektíven, csak a lényegre fókuszálva. Küldetésünk, hogy független, és elfogulatlan tájékoztatást biztosítsunk.
RÉSZLETEK!