EUR: 369,42 Ft
USD: 345,38 Ft
CHF: 379,21 Ft
GBP: 428,55 Ft
RON: 74,38 Ft
RSD: 3,15 Ft

Mai névnap:

Az amerikaiak után az oroszok is felmondták a Nyitott Égbolt szerződést

Nagyvilág
10perc.hu
1 éve
Kiemelt kép: rosbalt.ru

Az Egyesült Államok november 22-én jelentette be, hogy nem részese többé a Nyitott Égbolt szerződésnek, míg az ugyanerről szóló moszkvai közlemény ma jelent meg az orosz hivatalos jogi információs portálon.

Ahogy arra számítani lehetett, Vlagyimir Putyin orosz elnök aláírta azt a törvényt, amelynek értelmében Oroszország felmondja a Nyitott Égbolt szerződést. Az amerikai kormányzat tavaly május 21-én jelentette be az egyezményből való kilépésre vonatkozó szándékát, és fél évre rá november 22-én kilépett belőle.

A rosbalt.ru megírta, hogy a szerződés felmondásáról rendelkező törvényt az orosz parlement alsóháza május 19-én, felsőháza pedig június 2-án szavazta meg. Az erről szóló moszkvai közlemény ma jelent meg az orosz hivatalos jogi információs portálon. Május 27-én Wendy Sherman amerikai külügyminiszter-helyettes arról tájékoztatta orosz hivatali partnerét, hogy az Egyesült Államok nem kíván visszatérni a szerződéshez.

Washington és Moszkva egyébként a szerződés megsértésével vádolta egymást. Az 1992-ben aláírt és 2002-ben hatályba lépett megállapodásnak 34 európai és észak-amerikai részes állama volt. Az utóbbi másfél évtized során több mint 1200 ellenőrző repülést hajtottak végre, amelyek egyik fő célja a bizalomerősítés, a leszerelési egyezmények betartásának ellenőrzése. A partnerek a szerződést a műholdas felderítő eszközök tökéletesedése ellenére is hasznosnak tartották.