Hope Carrasquilla és családja a város polgármestere és Cecilie Hollberg múzeumigazgató meghívására érkezett Firenzébe, ahol végre megpillanthatták a szobrot az Accademia Galériában.
Nemrégen a 10perc.hu is beszámolt arról a sokakat megbotránkoztató esetről, amikor egy amerikai iskolából azért kellett távoznia egy igazgatónak, mert művészettörténet órán képeket mutatott be Michelangelo Dávid-szobráról. Ugyanis a szülők pornográfnak tartották a 16. századi alkotást, sőt, hasonló véleménnyel voltak a Sixtus-kápolna mennyezeti freskójáról, az Ádám teremtéséről, valamint Botticelli festményéről, a Vénusz születéséről is.
Nos, azóta az élet kárpótolta Hope Carrasquillát, ugyanis eleget tett Firenze polgármestere, Dario Nardella, valamint a Galleria dell'Accademia igazgatójának, Cecilie Hollbergnek a meghívásának, és családjával együtt élőben tekintette meg a múzeumban látható szobrot – számolt be a BBC.
A múzeumigazgató elmondta, hogy hálás, hogy a volt igazgató elfogadta a meghívásukat, míg Carrasquilla asszony elárulta, lenyűgözte a galéria, és kijelentette: "Szerintem gyönyörű a múzeum. Úgy néz ki, mint egy templom."
Szerinte az a legcsodálatosabb, hogy az embernek az az érzése, hogy az egész galériát a Dávid-szobor miatt építették. "Önmagában nincs semmi baj az emberi testtel. Michelangelo rosszat tett volna vele, ha bármilyen más módon faragja meg. Szerintem ez a szobor egész egyszerűen csodálatos. Ez egy remekmű, amely a tisztaság és az ártatlanság vallási jelképe, a jó győzelme a gonosz felett" – fogalmazott Hope Carrasquilla.
Hogy tetszett a cikk? Mondd el a véleményedet egy kattintással.
TetszettNem tetszettTámogasd a 10perc.hu hírportált!
Célunk fontos témákról írni, hitelesen, objektíven, csak a lényegre fókuszálva. Küldetésünk, hogy független, és elfogulatlan tájékoztatást biztosítsunk.
RÉSZLETEK!