Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök bejelentése szerint a déli szomszédunk a katonaság és a fegyveripar fejlesztésébe az év végéig 700 millió eurót fektet, és úgynevezett kamikaze- (önmegsemmisítő) drónokat vásárol az Egyesült Arab Emírségektől.
Kissé ijesztő, hogy déli szomszédunk – amelynek viszonya egyre feszültebb Koszovóval – elképesztő fegyverkezésbe kezdett. Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök úgy fogalmazott, hogy Szerbiának erős hadseregre van szüksége, ellenkező esetben az ország három napon belül megsemmisülhetne.
Az Abu-Dzabiban rendezett nemzetközi fegyverkiállításon bejelentette, hogy a katonaság és a fegyveripar fejlesztésébe az év végéig az eddigi másfélmilliárd eurós hadi költségvetésen túl további 700 millió eurót fektet Belgrád. Jelenleg a költségvetés két százalékát fordítja szerb állam a hadseregre, míg más országokban ez legalább négy százalék.
Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök úgy fogalmazott, hogy Szerbiának erős hadseregre van szüksége Fotó: aljazeera.com
A szerb hadsereg korszerűsítése az utóbbi években jelentős mértékben Oroszországtól függött, Belgrád harckocsikat, páncélos járműveket, helikoptereket és harci repülőgépeket kapott, illetve vásárolt Moszkvától. Most elindult az oroszoktól való függetlenedés.
Úgynevezett kamikaze-drónokat vásárol Szerbia az Egyesült Arab Emírségektől. Az önmegsemmisítő, pilóta nélküli harci repülőeszközök vásárlásáról a következő 48 órában megkötik a szerződést. Ráadásul a tervek szerint francia harci repülőgépeket is beszerez majd Szerbia: a Dassault Aviation SA Rafale repülőgépek beszerzése további hárommilliárd eurós kiadást jelenthet, a tárgyalások azonban még folynak a gyártóval.
Hogy tetszett a cikk? Mondd el a véleményedet egy kattintással.
TetszettNem tetszettTámogasd a 10perc.hu hírportált!
Célunk fontos témákról írni, hitelesen, objektíven, csak a lényegre fókuszálva. Küldetésünk, hogy független, és elfogulatlan tájékoztatást biztosítsunk.
RÉSZLETEK!