Gyászában szinte magányosan ünnepelte 95. születésnapját a férjét szombaton eltemető brit uralkodó, II. Erzsébet.
Vélhetően eddigi nem rövid életének legszomorúbb születésnapját ünnepelte II. Erzsébet. A 95. életévét betöltő brit uralkodó ugyanis éppen múlt szombaton temette el Fülöp edinburghi herceget, akivel több, mint 73 évet élt le boldog házasságban. Még a mély gyászában sem feledkezett meg II. Erzsébet a kötelezettségéről, és közleményében köszönte meg alattvalóinak azt a sok szeretetet és törődést, amit vele szemben tanúsítanak. Ezekből is bizonyítottnak látja, hogy elhunyt férje milyen rendkívüli hatást gyakorolt az emberekre.
A 95. életévét betöltő brit uralkodó ugyanis éppen múlt szombaton temette el Fülöp edinburghi herceget Fotó: PA Wire
A királynő nem titkolta, nagyon nehéz ez az időszak a királyi család számára, és annak ellenére, hogy nem igazán képes most ünnepelni, nagyon jól esik számára a közösségi oldalakon érkező számtalan jókívánság. Mint azt a The Telegraph is megírta, a születésnapját még családon belül sem ünnepelte meg II. Erzsébet, aki York hercegével, valamint Wessex grófjával és grófnőjével költötte el a családi ebédet. A család többi tagja is maximum felköszöntötte az uralkodót, szinte kivétel nélkül a Twitter-oldalaikra annyit írtak ki: „Ma van a királynő 95. születésnapja. Isten éltesse a Királynőt!”
Egyébként egybehangzó sajtóértesülések szerint II. Erzsébet nem a maga, hanem szeretett férje 100. születésnapját szerette volna igazán megünnepelni, ami június 10-én lett volna esedékes. Mivel a kéthetes gyász péntekig tart, így hivatalos fotó sem készült a királynő születésnapja alkalmából.
Az utolsó hivatalos fotó II. Erzsébetről és férjéről, Fülöp hercegről tavaly novemberben, a 73. házassági évfordulójuk alkalmából Fotó: Royal Palace
Boris Johnson brit miniszterelnök szintén a Twitteren köszöntötte fel II. Erzsébetet. „Mindig is a legnagyobb csodálatot éreztem Őfelsége iránt, és ennek az országnak és a Nemzetközösségnek nyújtott szolgálata iránt. Büszke vagyok arra, hogy miniszterelnökeként szolgálhatok" – olvasható a kormányfő üzenetében.
Hogy tetszett a cikk? Mondd el a véleményedet egy kattintással.
TetszettNem tetszettTámogasd a 10perc.hu hírportált!
Célunk fontos témákról írni, hitelesen, objektíven, csak a lényegre fókuszálva. Küldetésünk, hogy független, és elfogulatlan tájékoztatást biztosítsunk.
RÉSZLETEK!