Akiknek idén állapították meg a nyugdíját, ellátását, azoknak most nem jár a 3,1 százalékos januárig visszamenőleges emelés.
Aki bankszámlára utalással kapja a nyugdíját, annak pénteken, november 10-én érkezik meg a 3,1 százalékos korrekciós emeléssel növelt összegű novemberi nyugdíj, és mellé egy összegben az év első tíz hónapjára és a 13. havi nyugdíjra járó emelési különbözetet. Akinek pedig a postás viszi ki a nyugdíját, az a postai kézbesítési naptár szerinti szokásos időpontban veheti majd át az emelt összeget.
De kinek is jár a novemberi nyugdíjemelés? A vonatkozó kormányrendeletek szerint nem mindenkinek, hanem csak azoknak, akiknek a nyugdíját tavaly állapították meg, vagyis azoknak, akik már idén januárban is kaptak nyugdíjemelést (15 százalékosat). Magyarul, akiknek idén állapították meg a nyugdíját, ellátását, azoknak most nem jár a 3,1 százalékos januárig visszamenőleges emelés. Ők majd csak januártól kaphatnak emelést (6 százalékosat).
Hogy tetszett a cikk? Mondd el a véleményedet egy kattintással.
TetszettNem tetszettTámogasd a 10perc.hu hírportált!
Célunk fontos témákról írni, hitelesen, objektíven, csak a lényegre fókuszálva. Küldetésünk, hogy független, és elfogulatlan tájékoztatást biztosítsunk.
RÉSZLETEK!