Komoly, négyszemközti megbeszélést sürget Lewis Hamilton a Ferrarinál, miután csapattársa, Charles Leclerc első körös támadása szerinte elvette tőlük a győzelmet a vasárnapi Mexikói Nagydíjon. A hétszeres világbajnok brit pilóta úgy látja, Leclerc mentalitásával van gond, ám a monacói versenyző azt mondta, mindketten a határokat feszegették.
A 41 éves Hamilton csaknem 1200 nap után indulhatott ismét az élről, de az első körben Charlers Leclerc megpróbálta megelőzni, és a manőver után mindketten letértek az ideális ívről. Leclerc visszaállt az élre, Hamilton mellett viszont elsuhant a lendületből érkező Max Verstappen (Red Bull), aki később – részben ennek is köszönhetően – megnyerte a futamot. Hamilton a piros zászlós megszakítás után megelőzte Leclerc-t, így második lett, de a verseny alatt végig láthatóan dühös volt.
Hamilton szerint valaminek változnia kell
„Elkerülhetetlen, hogy komoly beszélgetést tartsunk a színfalak mögött. Szerintem a legfontosabb, amit észben kell tartani, és ami talán az életkorral jön, az az, hogy az autóban hozott minden egyes döntés hatással van mindazokra, akik a háttérben, az egész csapatért dolgoznak" – mondta a futam után Hamilton, majd hozzátette: a szerződésük szerint munkaköri kötelességük csapatként együttműködni, és ezt Mexikóban könnyen meg is tehették volna. Úgy véli, a helyzet addig ismétlődni fog, amíg egy igazán mély megbeszélés nem zárja ki, hogy ilyesmi újra megtörténhessen.
Hamilton azt is elmondta, hogy örül a Mercedesnél őt követő Kimi Antonelli világbajnoki címének, más szempontból azonban dühös és frusztrált. Arról is beszélt, hogy a csapatnak nincs belső szabályzata, de nem tudja, ez változtatna-e bármit Leclerc részéről. Szerinte ha Leclerc nem meggondolatlan az első körben, kettős győzelmet arathattak volna.
„Jelentős különbség, ha egy ilyen eset a negyedik-ötödik helyen, vagy épp az első-második helyen történik. A srác 28 éves, nem hinném, hogy ez életkortól függ, inkább a mentalitástól. Olyan, mintha úgy állna hozzá, hogy győzelem, vagy halál, vagy én nyerek, vagy egyikünk sem, és ennek nem szabadna így lennie" – mondta Hamilton.
Leclerc öt másodperces büntetést kapott
Leclerc a verseny közben vissza akarta adni a pozíciót csapattársának, erre azonban már nem volt módja, mert Verstappen közéjük ékelődött. A manőverért öt másodperces időbüntetést kapott, amelyet utólag „bizonyos értelemben" jogosnak nevezett, ugyanakkor úgy látja, a Hamiltonnal vívott csatában mindketten a határon egyensúlyoztak.
A Ferrari csapatfőnöke, Fred Vasseur a Sky Sportsnak nyilatkozva nem titkolta a dühét: szerinte tisztelet kérdése, hogy előfordul-e ilyen eset egy versenyen.
„Tisztelet a márka, a szponzorok, a csapat, valamint az otthon pokolian kemény munkát végző 2000 ember irányába. Őszintén mondom, nagyon nehéz megemészteni, hogy így dobunk el egy győzelmet. Egyébiránt a Lewis által elmondottakat vele, Charles gondolatait pedig majd vele fogom megbeszélni" – mondta Vasseur.
A Forma-1-es világbajnokság a hétvégén Brazíliában folytatódik.