Nevet kaptak a Hungaroring kanyarjai, mostantól a pálya egyes szakaszait olyan legendás versenyzőkről nevezték el, mint Michael Schumacher és Lewis Hamilton – írja az MTI. Az egykori pilóta, a 62 éves Jean Alesi nevét is viseli majd egy kanyar, aki a helyszínen kézlenyomatot is hagyott a pályánál.
„Érzelmes pillanatok ezek, nagy megtiszteltetés, hogy mostantól az én nevemet viseli a Hungaroring 11-es kanyarja. Nem is számítottam rá, de nagyon-nagyon jólesik.” – mondta Jean Alesi a Hungaroring posztja szerint.
A kanyarok elnevezéséhez kapcsolódóan Nigel Mansell, Jean Alesi és Lewis Hamilton kézlenyomatot is adott, ezeket betonból öntik ki, majd a pálya bukóterében helyezik el.
Világbajnokokról kapták a nevüket a kanyarok
Az egyes kanyar a háromszoros világbajnok brazil Nelson Piquet nevét viseli, a kettes kanyar pedig a hétszeres vb-győztes, jelenleg a Ferrarinál versenyző Lewis Hamiltonról kapta a nevét. A hármas kanyar a Forrás elnevezést kapta, utalva arra, hogy a mogyoródi pálya a Három-forrás völgyben épült. A négyes fordítót az 1992-ben világbajnok brit Nigel Mansellről nevezték el, aki éppen ebben a kanyarban biztosította be akkori vb-címét, az ötös kanyar pedig a Mogyoród nevet kapta.
A hatos-hetes kombináció a Driving Center elnevezést kapta, a nyolcas-kilences pedig a főváros közelségére utalva a Buda/Pest nevet viseli. A 10-es kanyar a Duna nevet kapta, a 11-est pedig az 1996-os Magyar Nagydíjon dobogós Jean Alesiről nevezték el, aki 1995-ben emlékezetes balesetet szenvedett ugyanebben a fordítóban.
Schumacher, Senna és Szisz Ferenc is helyet kapott
A 12-es kanyar a hétszeres világbajnok Michael Schumacher nevét viseli, aki négyszer nyert a Hungaroringen, 2001-ben pedig éppen Mogyoródon szerezte meg világbajnoki címét. A 13-as kanyar a háromszoros világbajnok brazil Ayrton Senna nevét kapta, aki 1988-ban, 1991-ben és 1992-ben is győzött a magyar pályán. A célegyenesre vezető 14-es kanyart Szisz Ferencről nevezték el, a magyar gépészmérnök 1906-ban Franciaországban nyerte meg a világ legelső nagydíját.