Nehezen viselte a világbajnoki döntőben elszenvedett vereséget és a spanyolok ezt követő ünneplését, és nem sokkal a lefújás után verekedésbe keveredett az argentinok középpályása, Leandro Paredes.
A lefújás után több kisebb lökdösődés is kialakult a felek között, ebből a legnagyobb az volt, ami Paredes mellett robbant ki. A középpályás, aki csereként állt be a döntőben, és utána elég gyorsan sárga lapot is kapott, a lefújás után több piros lapra valót is összehozott.
Torokra ment, majd földre vitte Gavit
Elképzelhető, hogy a spanyol Eric García mondott neki valamit, amire hevesen reagált, de azt aligha tudja megindokolni, miért kellett a spanyolok játékosát torkon ragadni. Őket még sikerült szétválasztani, de hirtelen megjelent ott egy másik spanyol, Gavi is, őt pedig egy dzsúdómozdulattal tette le a földre Paredes. Piros lapot is kapott az akcióért, és akár további eltiltásra is számíthat.
Hosszabbításban dőlt el a döntő
A rengeteg helyzet és a hatalmas mezőnyfölény ellenére a spanyolok nagyon megszenvedtek az argentinok ellen a foci-vb döntőjében, de a hosszabbításban lőtt góllal végül 1-0-ra verték az Enzo Fernández két buta sárgája miatt a 90+3. percben tíz emberre fogyatkozó ellenfelüket.
Az argentinoknak az egész meccsen egyetlen kapura lövése volt, Emiliano Martínez tartotta meccsben őket, de Ferran Torres bombájánál a hosszabbítás második félidejében már ő sem tudott segíteni. Lionel Messinek és Argentínának így nem jött össze a címvédés, Spanyolország pedig 2010 után lett ismét világbajnok.