Komoly következményei lettek a pénteken megrendezett Joshua–Paul nehézsúlyú mérkőzésnek, amely ugyan szakmailag kevés emlékezetes pillanatot hozott, utóélete annál nagyobb visszhangot váltott ki. A Miamiban rendezett összecsapást a 6. menetben zárta le Anthony Joshua, az egyik ütés pedig olyan súlyos sérülést okozott, hogy Jake Paul állkapcsa szó szerint eltört - írta a Profiboksz.hu.
Több műtét, hosszú rehabilitáció
A youtuberként ismertté vált ökölvívót már meg is operálták, de az orvosi beavatkozások sora ezzel nem ért véget. A sérülés kétoldali állkapocstörést jelentett, amelyet lemezekkel és csavarokkal rögzítettek. Az egyik törési pont a fogakat és azok gyökereit is érintette, ezért több fog eltávolítására is szükség volt.
A kezelési terv szerint körülbelül nyolc hét múlva újabb drótokat és csavarokat ültetnek be az állkapocs stabilizálására. Ezt követően nagyjából három hónappal később fogászati implantátumok beültetése következik, majd újabb három hónap elteltével helyezik fel a végleges koronákat.
Kilenc hónap, és még mindig nincs garancia
Az orvosok előrejelzése alapján legalább kilenc hónapra van szükség, mire Paul állkapcsa körülbelül 90 százalékos állapotba kerülhet. Ez azonban még nem jelenti automatikusan azt, hogy ismét engedélyt kapna a versenyzésre.
A szakemberek szerint egyelőre teljesen bizonytalan, hogy a jövőben egyáltalán vállalhat-e újra ökölvívó-mérkőzést, tekintettel a sérülés súlyosságára és az állkapocs fokozott terhelésére a sportágban.
Karrierje végére is pont kerülhet
Jake Paul pályafutása eddig is erősen megosztotta a bokszrajongókat, sokan inkább médiaszemélyiségként, mint klasszikus ökölvívóként tekintettek rá. A mostani sérülés azonban könnyen végleg lezárhatja a karrierjét, még akkor is, ha a felépülés orvosi értelemben sikeres lesz.