Egyre nagyobb hullámokat vet az egri vízilabdaklub körül kialakult belső feszültség: csütörtökön maga Eger polgármestere, Vágner Ákos is fogadta Denk Zsuzsannát, aki nyilvános petícióban követeli a klub elnökének, Szécsi Zoltánnak a távozását – számolt be róla a Telex.
A „Tisztább vizet az egri medencébe” címmel indított kezdeményezés már közel 700 aláírásnál jár, a támogatók között több egykori klubjátékos és válogatott sportoló is megtalálható. A kezdeményezés középpontjában az eredménytelenség, etikai és szakmai problémák, valamint a közösségi bizalom elvesztése állnak.
Szécsi Zoltán, a háromszoros olimpiai bajnok kapus 2019 őszén vette át a klub irányítását, akkor így fogalmazott:
„Az egri vízilabdának a célja mindig a csúcs kell legyen. Annyi hely nincs a csúcson, hogy le is ülhessen az ember.”
Célja egy aranyesélyes férficsapat felépítése volt, ehelyett azonban az idei szezonban csupán a 12. helyen zártak, öt év alatt a legjobb eredményük a hetedik hely volt.
A kritikák szerint az elmúlt időszakban több meghatározó edző és munkatárs távozott a klubtól, jórészt előzetes tájékoztatás és világos indoklás nélkül. Denk szerint ezek a döntések és Szécsi viselkedése félelmet, megaláztatást és elidegenedést okoztak a klubban – nemcsak a felnőttek, hanem a fiatal sportolók és szüleik körében is.
„Meggyőződésem, hogy emberileg és szakmailag sem alkalmas arra, hogy közösséget vezessen. Nemcsak a döntéseivel, hanem a viselkedésével is sokakban keltett félelmet, szégyent és megaláztatást.” – nyilatkozta.
„Tudok olyan családról, akik albérletbe költöztek Budapestre, hogy a gyerekük pólózni tudjon, mert az elnök szemrebbenés nélkül megszüntette a csapatukat.”
Egy konkrét esetről is beszámolt, ahol az elnök az edzés közben hangosan leállította az edző munkáját, és kijelentette, hogy majd ő megmutatja, „hogyan kell azt csinálni”.
A jelenlegi helyzetet komoly belső feszültség jellemzi, és a petíció elindítása nyomán a klub jövője, valamint Szécsi Zoltán pozíciója is kérdésessé vált. A fejleményeket Eger városvezetése is figyelemmel kíséri, de egyelőre nem érkezett hivatalos válasz a petícióra.