Elérte a limitet a 43. Balaton-átúszás nevezőinek száma: 10 500-an úsznak július 26-án Révfülöp és Balatonboglár között, közölte a szervező Budapest Sportiroda (BSI). A klasszikus, 5,2 kilométeres táv mellett a SUP-verseny résztvevői is beteltek, így már csak a rövidebb, 2,6 kilométeres fél távra lehet jelentkezni.
Kocsis Árpád, a BSI ügyvezetője így nyilatkozott az esemény előtt:
„Hihetetlenül büszkék vagyunk arra, hogy ilyen hatalmas várakozás előzi meg az idei, 43. Balaton-átúszást. Nagyon várjuk a július 26-i napot, bízunk benne, hogy kedvező időjárás lesz aznap, és mindenki felejthetetlen élményekkel gazdagodva ér partot.”
A szervezők idén is kiemelt figyelmet fordítanak a biztonságra: kétszáz vitorlás alkotja az úszófolyosót, továbbá tucatnyi vízimentő és rendőrségi motoros, három kórházhajó, valamint több mint ezer szervező segíti a zavartalan lebonyolítást - írja a nemzetisport.hu.