Még javában zajlott a II. világháború, amikor 1944. május 18-án egy teljes népességet – összesen mintegy 180 ezer embert – deportáltak a Krímből. Egy nap alatt kergették ki őket házaikból, és marhavagonokba zsúfolva útnak indították őket száműzetésük helyére, mindeközben árulónak bélyegezve az egész krími tatár népet beleértve az öregeket, az asszonyokat és a csecsemőket is.
A sztálini rezsim ugyanazt a kegyetlen és embertelen módszert alkalmazta a krími tatárokkal szemben, mint amit a volgai németekkel, a kalmükökkel, a karacsájokkal, a csecsenekkel, az ingusokkal, a balkárokkal és több más néppel szemben.
Maga a Krím-félsziget a 18. században került Moszkva érdekkörébe. Az oroszok a krími háborúk megindításakor már azt követelték Törökországtól, hogy segítsék elő a tatárok kitelepítését a Krímből, és ez bizony a mai szemmel nézve már pontosan előre vetítette azt, mi lesz majd a népcsoport sorsa.
Hosszas háborúskodás után a Krím-félszigetet 1783. április 9-én Oroszországhoz csatolták, és sok történész azt állítja, a krími tatár nép innentől, mint önálló nép megszűnt létezni. Aki elhagyta a félszigetet, feloldódott a törökországi muzulmán népek tengerében. A Krím maradék tatár lakossága alig haladta meg a 100 ezer főt, és 1863-ban hivatalos adatok szerint 784 tatár falu volt néptelen, míg 1897-ben a Krím-félszigetet magába foglaló Tauriai kormányzóság mintegy másfél millió lakosának már csak 13 százaléka volt tatár, az oroszok részaránya pedig 71 százalékot tett ki.
Az 1917-es októberi orosz forradalom után, 1921. október 18-án a Krím autonómiát kapott a Szovjetunión belül, de az 1920-as évekbeli kollektivizálás súlyos éhínséghez vezetett, amelynek mintegy 100 000 krími halt meg – az áldozatok háromnegyede krími tatár volt –, mert terményeiket a Szovjetunió „fontosabb” régióiba szállították. Sztálin idejében ez még rosszabbra fordult, így amikor a németek és szövetségeseik megtámadták a Szovjetuniót, az előzmények ismeretében sokan nem csodálkozhattak azon, hogy a krími tatárok eleinte a felszabadítót látták bennük.
Sztálin egyértelművé tette, hogy a nácikkal való kollaboráció miatt bánik el a tatárokkal, miközben egyszerűen csak a teljes Krím-félsziget bekebelezésével a Dardanellák felé szeretett volna utat törni. Kétségtelen tény, hogy a Krímbe érkező németek mellé álltak, bizottságokat hoztak létre, melyek közreműködtek a félsziget közigazgatásában. Oleg Romanko orosz történészprofesszor kutatásai szerint a háború alatt 35 ezer krími tatár ilyen vagy olyan módon segítette a nácikat.
Több újabb kutatásban az adatok szerint 1941 novemberében a németek ellen harcoló partizánok több mint fele volt tatár, illetve a felnőtt krími tatár népesség 15 százaléka a Vörös Hadsereg oldalán harcolt. Ám azokat a krími tatárokat, akik a Vörös Hadseregben szolgáltak, leszerelésük után szintén a száműzetési helyükre irányították. Közel kilencezer vöröskatona, közöttük több mint 500 tiszt volt kénytelen a korábban deportáltakhoz csatlakozni, közöttük sokan magas kitüntetéseket viseltek, hatuknak ott volt a zubbonyán a Szovjetunió hőse kitüntetés.
Eljött 1944. május 18-a, és az érkező orosz katonák és rendvédelmisek a deportáltaknak legfeljebb fél órát adtak, hogy összeszedjék a legfontosabb holmijaikat. Akik ellenálltak, vagy akik nem tudtak járni, azokat agyonlőtték. A deportáltakat marhavagonokba zsúfolva szállították, út közben alig etették, akkor is túlsózott ételekkel, amiktől szomjaztak. Az út során sokan meghaltak, a vasúti töltés mellett temették el őket – ha egyáltalán eltemették. Walter Kolarz kutató szerint a krími tatárok deportálása és népként való kiirtása 1944-ben csak az utolsó lépése volt a Krím orosz gyarmatosításának, amely 1783-ban kezdődött el.
A tömeges kitelepítés során a szovjet hatóságok mintegy 80 000 házat, 500 000 marhát, 150 000 hektárnyi földet és 40 000 tonna mezőgazdasági terményt koboztak el. A krími tatárokon kívül deportáltak a félszigetről 9620 örményt, 12 420 bolgárt és 15 400 görögöt is. Mindannyiukat árulóknak minősítették, és évtizedekre másodosztályú állampolgárokká váltak a Szovjetunióban
Az áldozatok száma körül természetesen megy a szokásos számháború. Az általános és a legtöbb helyen elfogadott történészi nézet szerint a deportálás során közel 8000 krími tatár halt meg, és több tízezren a száműzetésben vesztek oda a kemény körülmények miatt. A hivatalos NKVD jelentés szerint a népcsoport 27 százaléka halálozott el.
A teljes cikket a moszkvater.com oldalon olvasható el.
