Helyi, amerikai és globális zsidó szervezetek vezetőivel egyeztetett New Yorkban Baka András köztársasági elnök – közölte a Sándor-palota, a tájékoztatást az Infostart ismertette.
Az elnöki hivatal közleménye szerint a zsidó közösség együttélése és együttműködése Magyarországon évszázadokra nyúlik vissza. Azt is írták, hogy napjainkban Közép-Európa legnagyobb zsidó közössége él az országban, „számukra hazánk ma a világ egyik legbiztonságosabb országa”. A Sándor-palota szerint mind a kormány, mind a köztársasági elnök fontosnak tartja ennek fenntartását és erősítését.
Több államfővel is tárgyalt
Baka András csütörtökön beszédet mondott az ENSZ-közgyűlésen New Yorkban. Az államfő emellett kétoldalú egyeztetést folytatott többek között Guy Parmelin svájci, Alar Karis észt és Alexander Stubb finn elnökkel.