A Fehér Ház hivatalos tájékoztatásával ellentétben Donald Trump amerikai elnök nem a korábbi Air Force One fedélzetén, hanem az amerikai légierő egy másik gépén hagyta el Törökországot a július 8-i NATO-csúcs után – derül ki a The Washington Post beszámolójából. Az elnöknek egy iráni merényletfenyegetés miatt kellett biztonsági okokból másik géppel utaznia.
Ételszállító kocsiban vitték át a másik gépre
Trump az ankarai repülőtéren a kamerák előtt szállt fel a korábbi Air Force One-ra, amelyet nemrég a Katartól kapott ajándék luxusgépre cserélt elsőszámú elnöki repülőként. Ezután azonban titokban átszállították egy másik gép fedélzetére – a kormányzati gépen utazó hivatalnokok és újságírók is abban a hitben voltak, hogy az elnök velük egy fedélzeten tartózkodik. A lap szerint valójában egy ételszállító kocsiban tolták át Trumpot egy kisebb gépre, az Air Force C-32A fedélzetére.
A két gép néhány perc különbséggel érkezett meg a brit Mildenhall légibázisra, ahol már várta őket az új Air Force One, vagyis a katari luxus-Boeing. Itt Trump már a régi elnöki különgép lépcsőjén sétált le a kamerák elé, azt azonban nem tudni, hogyan juttatták vissza erre a gépre.
„Valószínűleg azért, mert egy veszélyes járaton ültetek.” – mondta Trump, amikor arról kérdezték, miért kellett az újságíróknak lehúzniuk az ablaksötétítőket az úton.
Biztonsági aggályok álltak a döntés mögött
A korábbi Air Force One gyakorlatilag csaliként utazott az elnököt valójában szállító gép mellett. Az azon utazó újságírók mindössze annyit érzékeltek az egészből, hogy a személyzet arra kérte őket, húzzák le az ablaksötétítőket.
Trump még az ankarai NATO-csúcs előtt bejelentette, hogy nem az új luxusgéppel, hanem a korábbi különgéppel utazik Törökországba, ezt akkor azzal indokolta, hogy a Katartól kapott ajándékgép még további fejlesztéseken esik át. A The Washington Post szerint azonban valójában biztonsági aggályok álltak a döntés mögött.