2026. Július 20.

363.53 Ft

317.91 Ft

Támogatás
friss

Magyar Péter Polgár Juditot kéri fel a köztársasági elnöki tisztségre

10perc.hu

Kiemelt kategóriák

Belföld Gazdaság Külföld Kultúra Sport Tech Életmód Autó

További kategóriák

Szórakozás
Külföld

Olvasási idő: 6 perc

Ezek a zenekarok lépnek fel idén Tusványoson

Ezek a zenekarok lépnek fel idén Tusványoson
Orbán Viktor idén már nem miniszterelnökként mond beszédet a 35. Tusványoson, a fellépők között is akadnak meglepetések.

Idén is megrendezik a 35. Tusványost Tusnádfürdőn, a fesztiválig kevesebb mint egy hónap van hátra, a hivatalos honlapon azonban csak most kezdtek megjelenni az idei fellépőkre vonatkozó információk, a programok rovata pedig egyelőre üres. Németh Zsolt, a rendezvény egyik főszervezője azt már közölte, hogy Magyar Pétert, Magyarország miniszterelnökét nem hívják meg, mert szerinte a kormányfő folyamatosan minősíthetetlen hangnemben sértegeti politikai ellenfeleit és partnereit, köztük a külhoni magyar vezetőket is -írja a 444.

Orbán Viktor idén már nem kormányfőként beszél

Orbán Viktor a szokásokhoz híven idén is beszédet mond a fesztiválon, ez azonban lesz az első alkalom 16 év után, hogy nem miniszterelnökként szólal fel a színpadon. A szervezők a párbeszédközpontúságra hivatkozva néhány tiszást is meghívtak, köztük Heidl György államtitkárt, Kollai István nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkárt és Tarr Zoltán nemzetpolitikáért felelős minisztert, de minden tiszás képviselő elutasította a meghívást. Tarr Zoltánt tavaly is meghívták, ő azonban csapdát szimatolva akkor nem élt a lehetőséggel.

Magyar Péter, aki korábban maga is visszatérő látogatója volt a rendezvénynek, a napokban a Parlamentben beszélt a Tusványosra fordított állami pénzekről. Elmondása szerint csak a Pro Economica Alapítványon keresztül mintegy 600 millió forint közpénz jutott a fesztiválra, emellett több állami vagy részben állami tulajdonú vállalat, köztük a Mol és az MVM is milliárdos nagyságrendben támogatja azt.

A vereség utáni nagy maradók

A rendezvény állandó szereplője az Edda, Pataky Attila zenekara idén is fellép. A zenész márciusban Kossuth-díjat kapott a volt kormánypárttól, a legutóbbi NKA-s támogatásból cége 150 millió, a zenekar minden aktív tagja pedig fejenként 5-5 millió forint állami támogatásban részesült.

Az Ismerős Arcok is a nemzeti oldalon marad, a zenekar legutóbb 2023-ban lépett fel a rendezvényen. Frontemberük, Nyerges Attila korábban azt mondta, a Nélküled című daluk népszerűsége Orbán Viktornak köszönhető, Magyar Pétert pedig letrógerezte; a zenekar Magyar Péterről szóló dala végül nem került fel a legutóbbi lemezükre.

Az Anna and the Barbies harmadszor lép fel a fesztiválon, bár saját platformjaikon egyelőre nem hirdetik a fellépést. A zenekar frontembere, Pásztor Anna áprilisban a Telexnek arról beszélt, hogy Tóth Gabi felhívta telefonon, és azt javasolta, menjen be a Fidesz-frakcióba beszélgetni Kocsis Máté frakcióvezetővel; Pásztor elmondása szerint Tóth Gabi olyan, nem politizáló előadókat keresett, akik vállalnának fellépéseket, feltehetően a Fidesz-frakció megbízásából. Pásztor Anna akkor azt nyilatkozta, politikai felkérésekre sehol nem lépnek fel.

A Szabó Balázs Bandája 2015 óta kétévente stabilan visszatér Tusványosra, ezt a sorozatot csak a koronavírus-járvány szakította meg a 2021-es elmaradó fesztivállal. A zenekar a kormányváltást semmilyen formában nem kommentálta. Ismét fellép a 4s Street, a Maszkura és a Tücsökraj és a Kowalsky meg a Vega is, mindegyiküknek ez lesz a negyedik tusványosi szereplésük az elmúlt tíz évben.

Új nevek a felhozatalban

Több olyan előadót is bejelentettek, akik korábban még nem szerepeltek a fesztiválon. Ezek nagyrészt erdélyi zenekarok, mint a Funkorporation, a This Is Us vagy a Skanzen. Feltűnik emellett a Magyar Banda is, valamint Horváth Tamás, akinek fellépését a fesztivál csaknem két hete jelentette be, ő azonban saját csatornáin egyelőre nem hirdette a koncertet.

Akik még csatlakozhatnak a felhozatalhoz

A programlista folyamatosan bővül, több visszatérő fellépő neve is felmerülhet még. A kétévente meghívott Beatrice hiányzik eddig a listáról, ahogy a Kossuth-díjas Nagy Feró sem szerepel még rajta, aki a felsorolt előadók közül egyedüliként kommentálta korábban a kormányváltást, mondván: „magyarázkodni itt nem kell, lefőtt a kávé, nekünk ennyi”.

A Tusványos-kedvenc Magna Cum Laude tavaly, a választások előtti utolsó fesztiválon már fellépett, ahogy Rúzsa Magda is, aki a Telexhez eljutott lista szerint azok között a közszereplők között van, akik diplomata útlevelet kaptak. Szintén visszatérő fellépő lehetne a Magashegyi Underground, a páros évek bejáratott vendégeként pedig a Honeybeast-nek is kinéz egy tusványosi fellépés.

Akik biztosan nem lesznek ott

A Margaret Island zenekar idén semmiképp nem lép fel: tavaly, hetedik alkalommal léptek fel a fesztiválon, azóta viszont feloszlottak. Az énekesnő, Lábas Viki a tavalyi koncerten egy szivárványos zászlót lengetett meg a színpadon, amiről a 444 is beszámolt, három héttel később pedig felkerültek Deutsch Tamás úgynevezett feketelistájára.

Az erdélyi Bagossy Brothers 2014 óta minden páros évben fellépett a fesztiválon, ezt a sorozatot először a 2020-as elmaradt esemény szakította meg, azóta pedig három éve nem szerepeltek Tusványoson – idén sem lesznek ott, a fesztivál idején más helyszíneken lépnek fel.

A Quimby a 2010-es években még a felhozatal állandó szereplője volt, utoljára 2023-ban léptek fel a rendezvényen. A zenekar felkerült Deutsch Tamás listájára, a választások előtti Hősök téri Rendszerbontó Nagykoncerten pedig előadták Forradalom című dalukat is. A Blahalouisiana, amely 2022-ben és 2024-ben is fellépett Tusványoson, április 14-i posztjábanSZERESSETEK” feliratú molinóval és melegzászlócskával jelent meg.

A fesztivál Facebook-oldalán folyamatosan érkeznek az újabb nevek, a megnyitóig pedig már csak néhány hét maradt. Az azonban kérdéses marad, hogy a szervezők ki tudják-e fizetni a fellépőket most, hogy a támogatók megszerzése is nehezebbé vált a rendezvény számára.

Darvas Márton
2026. 07. 08.
Főkép forrása: Tusványos / Facebook

Külföld

2026. július 19.

Negyven rakétával támadta Oroszország Kijevet éjszaka

Negyven rakétával támadta Oroszország Kijevet éjszaka
Ukrajna
Oroszország
Oroszország a háború egyik legnagyobb rakétatámadását indította Kijev ellen, a több mint 40 rakétából álló csapásban egy ember meghalt, heten megsérültek. Bővebben...
Ajánljuk még

Külföld

2026. július 18.

Több mint 40 letartóztatás történt az argentin ünneplés közben kitört összecsapások miatt

Több mint 40 letartóztatás történt az argentin ünneplés közben kitört összecsapások miatt
Labdarúgás
Rendőrség
Világbajnokság
Sport
Argentína
Argentína több városában sérülésekkel járó összecsapások és több mint 40 előállítás történt a vb-elődöntős győzelem utáni ünneplés során. Bővebben...

Külföld

2026. július 18.

Kimerítő taktikával próbálja jobb pozícióba hozni magát Irán az USA-val szemben

Kimerítő taktikával próbálja jobb pozícióba hozni magát Irán az USA-val szemben
Egyesült Államok
Háború
Irán
Washington
Hormuzi-szoros
A Portfolio elemzése szerint Irán az elhúzódó konfliktussal próbálja kiharcolni a szankciók feloldását, míg az USA a katonai infrastruktúra felszámolására törekszik. Bővebben...
Ajánljuk még

Külföld

2026. július 17.

Több nagy amerikai csatorna nem sugározta csütörtöki beszédét, ezért Trump visszavonná a tévék engedélyét

Több nagy amerikai csatorna nem sugározta csütörtöki beszédét, ezért Trump visszavonná a tévék engedélyét
Donald Trump
Donald Trump amerikai elnök visszavonná azoknak a tévétársaságoknak az engedélyét, amelyek nem közvetítették csütörtöki, a 2020-as választásokról szóló beszédét. Bővebben...

Külföld

2026. július 17.

Keir Starmer ma távozik a Munkáspárt éléről, Andy Burnham veszi át a brit kormány vezetését

Keir Starmer ma távozik a Munkáspárt éléről, Andy Burnham veszi át a brit kormány vezetését
Keir Starmer pénteken távozik a Munkáspárt éléről, helyét Andy Burnham veszi át, aki hétfőn a brit miniszterelnöki tisztséget is megkapja. Bővebben...

Külföld

2026. július 15.

Izraeli legfelsőbb bíróság felfüggesztette az ultraortodoxokat mentesítő törvényt

Izraeli legfelsőbb bíróság felfüggesztette az ultraortodoxokat mentesítő törvényt
Törvény
Izrael
Parlament
Büntetés
Bíróság
Az izraeli legfelsőbb bíróság felfüggesztette az ultraortodox jesivanövendékeket a katonai szolgálat alól ideiglenesen mentesítő törvényt, amelyet a kneszet mindössze egy nappal korábban fogadott el. Bővebben...

Külföld

2026. július 15.

IShowSpeed élő adásában bukkant fel a foci meccset néző Orbán Viktor

IShowSpeed élő adásában bukkant fel a foci meccset néző Orbán Viktor
Labdarúgás
Orbán Viktor
Világbajnokság
YouTube
Sport
Orbán Viktor az IShowSpeed influenszer élő közvetítésében tűnt fel a Franciaország–Spanyolország vb-elődöntőn, feltehetően családtagjaival. Bővebben...
Ajánljuk még

Külföld

2026. július 14.

Orosz szociológus reagált a magyar honvédelmi miniszter kijelentésére

Orosz szociológus reagált a magyar honvédelmi miniszter kijelentésére
Magyarország
Oroszország
Moszkva
Orbán Anita
Ruszin-Szendi Romulusz
Egy orosz szociológus reagált Ruszin-Szendi Romulusz kijelentésére, aki szerint be kell zárni az ajtót Moszkva befolyása előtt. Bővebben...

Külföld

2026. július 14.

Megszólalt a nő, akinek férjét félig kiszippantotta az ablakon a légnyomás egy Ryanair-gépen

Megszólalt a nő, akinek férjét félig kiszippantotta az ablakon a légnyomás egy Ryanair-gépen
Rendőrség
Baleset
Repülőtér
Repülő
Észak-Macedónia
Egy Ryanair-járat utasát a törött ablakon kiszippantotta a nyomásváltozás, felesége most a rémisztő percekről beszélt. Bővebben...

Külföld

2026. július 14.

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket Atlantában a vb-elődöntő előtt

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket Atlantában a vb-elődöntő előtt
Labdarúgás
Rendőrség
Anglia
Világbajnokság
Sport
Argentína
Fokozott biztonsági intézkedések mellett zajlanak az előkészületek Atlantában a labdarúgó-vb Anglia–Argentína elődöntőjére. Bővebben...

Külföld

2026. július 14.

Ukrán és magyar katonák is felvonultak a párizsi díszszemlén, Zelenszkijt tapsvihar fogadta

Ukrán és magyar katonák is felvonultak a párizsi díszszemlén, Zelenszkijt tapsvihar fogadta
Franciaország
A francia nemzeti ünnepen 35 ország, köztük Magyarország és Ukrajna katonái vonultak fel a Champs-Élysées-n, a díszpáholyban Zelenszkij is helyet foglalt. Bővebben...
Ajánljuk még

Külföld

2026. július 14.

Agyonlőtt egy bevándorlót az ICE tisztje Maine államban - Lehet nem is ő volt a célpont

Agyonlőtt egy bevándorlót az ICE tisztje Maine államban - Lehet nem is ő volt a célpont
Egyesült Államok
Rendőrség
Donald Trump
Tüntetés
Gyilkosság
Nyomozás
Az amerikai bevándorlási hatóság egy tisztje agyonlőtt egy férfit Maine államban, miközben nem is biztos, hogy ő volt az akció eredeti célpontja. Bővebben...

Külföld

2026. július 14.

„Nincs semmilyük” – Donald Trump újabb csapásokat rendelt el Irán ellen

„Nincs semmilyük” – Donald Trump újabb csapásokat rendelt el Irán ellen
Egyesült Államok
Donald Trump
Háború
Irán
A CENTCOM szerint az elnök utasítására harmadik napja folytatódnak a csapások, keddtől pedig ismét blokád alá kerül az iráni partvidék. Bővebben...

Külföld

2026. július 14.

Trump bejelentette: az USA felügyelné a Hormuzi-szorost és sarcot is szedne

Trump bejelentette: az USA felügyelné a Hormuzi-szorost és sarcot is szedne
Egyesült Államok
Donald Trump
Irán
Blokád
Hormuzi-szoros
Forint
Donald Trump bejelentette, hogy az Egyesült Államok felügyelné a Hormuzi-szorost, és 20 százalékos díjat szedne érte, miközben Irán elleni csapások is folytatódnak. Bővebben...

Külföld

2026. július 14.

Az utolsó pillanatban mentettek ki egy brit házaspárt a spanyol erdőtűzből

Az utolsó pillanatban mentettek ki egy brit házaspárt a spanyol erdőtűzből
Időjárás
Franciaország
Spanyolország
Katasztrófa
Tűzvész
Hőség
Andalúziai erdőtűzben megégett brit házaspárt mentettek ki a spanyol polgárőrök, miután visszatértek átvizsgálni a területet. Bővebben...
Ajánljuk még

Külföld

2026. július 13.

Rasszizmussal vádolják a volt spanyol miniszterelnököt a francia csapatról írt szavai miatt

Rasszizmussal vádolják a volt spanyol miniszterelnököt a francia csapatról írt szavai miatt
Labdarúgás
Spanyolország
Miniszterelnök
Világbajnokság
Sport
FIFA
Mariano Rajoy szerint egyetlen francia játékos sincs a válogatottban, a kijelentés nagy felháborodást váltott ki Franciaországban és Spanyolországban is. Bővebben...

Külföld

2026. július 13.

Iráni rakétatámadások érték öt közel-keleti ország amerikai bázisait

Iráni rakétatámadások érték öt közel-keleti ország amerikai bázisait
Egyesült Államok
Háború
Irán
Hormuzi-szoros
Külügyminisztérium
Iráni rakéták csapódtak be Jordániában, Bahreinben, Ománban, Katarban és Kuvaitban, Teherán szerint kizárólag amerikai bázisokat találtak el. Bővebben...

Külföld

2026. július 13.

Vége az olcsó horvát nyaralásnak, a magyarok érzik meg a drágulást a legjobban

Vége az olcsó horvát nyaralásnak, a magyarok érzik meg a drágulást a legjobban
Magyarország
Horvátország
Turizmus
Utazás
Áremelkedés
Horvátországban emelkednek az árak, a turisták mégis egyre többet költenek – a magyar utazók számára ez különösen érezhető változást hozhat. Bővebben...

Külföld

2026. július 12.

"Beteg emberek” – mondta Donald Trump az iráni támadásról

"Beteg emberek” – mondta Donald Trump az iráni támadásról
Egyesült Államok
Donald Trump
Irán
Az amerikai elnök szerint Irán beleegyezett minden amerikai igénybe, majd két órával később drónnal támadott meg egy hajót a Hormuzi-szorosban. Bővebben...
Ajánljuk még

Külföld

2026. július 12.

Parazitafertőzés terjed több amerikai államban - Súlyos hasmenéses megbetegedést okoz

Parazitafertőzés terjed több amerikai államban - Súlyos hasmenéses megbetegedést okoz
Egészségügy
Egyesült Államok
Egészség
Járvány
A CDC szerint tucatnál is több amerikai államban terjed a ciklosporiázis nevű parazitás fertőzés, amelynek forrását még nem azonosították. Bővebben...

Külföld

2026. július 11.

Gyilkosság gyanújával nyomoznak Ann Widdecombe, ellentmondásos megítélésű volt brit miniszter halála ügyében

Gyilkosság gyanújával nyomoznak Ann Widdecombe, ellentmondásos megítélésű volt brit miniszter halála ügyében
Rendőrség
Gyilkosság
Politika
Egyesült Királyság
Nyomozás
A rendőrség gyilkosság gyanújával nyomoz Ann Widdecombe volt brit miniszter dartmoori otthonában bekövetkezett halála ügyében. Bővebben...

Külföld

2026. július 10.

Legalább 11 halottja van a dél-spanyolországi erdőtűznek

Legalább 11 halottja van a dél-spanyolországi erdőtűznek
Spanyolország
Katasztrófa
Tűzvész
Tragédia
Hőség
Legalább 11-en meghaltak és hatan megsérültek a dél-spanyolországi Los Gallardosban pusztító erdőtűzben, amelyen 150 tűzoltó dolgozik. Bővebben...

Külföld

2026. július 10.

Epstein áldozatai szerint az asszisztense hazudott a kongresszus előtt

Epstein áldozatai szerint az asszisztense hazudott a kongresszus előtt
Bűncselekmény
Egyesült Államok
Nyomozás
Bíróság
Epstein-ügy
Jeffrey Epstein hat korábbi áldozata szerint hazudott a kongresszusi bizottság előtt Lesley Groff, aki tagadta, hogy valaha találkozott volna velük. Bővebben...
Ajánljuk még

Külföld

2026. július 10.

Izrael iráni merényletről figyelmeztette Trumpot

Izrael iráni merényletről figyelmeztette Trumpot
Egyesült Államok
Donald Trump
Izrael
Irán
Izrael hírszerzési információt adott át Washingtonnak egy állítólagos iráni merényletről Donald Trump ellen, aki nyilvánosan is reagált a fenyegetésre. Bővebben...

Külföld

2026. július 10.

100 eurós törölköző verte ki a biztosítékot Dubrovnikban

100 eurós törölköző verte ki a biztosítékot Dubrovnikban
Horvátország
Turizmus
Egy dubrovniki üzletben 106,99 euróért, több mint 38 ezer forintért kínált strandtörölköző robbantott ki heves vitát a közösségi médiában. Bővebben...

Külföld

2026. július 9.

Donald Trump nem viccel, rólą neveztek el egy repülőteret

Donald Trump nem viccel, rólą neveztek el egy repülőteret
Egyesült Államok
Donald Trump
Repülőtér
Csütörtöktől hivatalosan Donald Trump nevét viseli a floridai Palm Beach nemzetközi repülőtere, ahol az elnök gépe landolt először az új név alatt. Bővebben...

Külföld

2026. július 9.

Németország Tomahawk rakétákat vásárol az Egyesült Államoktól

Németország Tomahawk rakétákat vásárol az Egyesült Államoktól
Egyesült Államok
Donald Trump
NATO
Németország
Csúcstalálkozó
Friedrich Merz bejelentette, hogy Németország amerikai Tomahawk rakétákat szerez be és telepít, miután Trump korábban törölte ezt a tervet. Bővebben...
Ajánljuk még

Külföld

2026. július 9.

Fél évszázad után új státuszt kaphat Szíria

Fél évszázad után új státuszt kaphat Szíria
Egyesült Államok
Donald Trump
NATO
Szíria
Marco Rubio
Marco Rubio bejelentette, hogy az Egyesült Államok eltávolítja Szíriát a terrorizmust támogató államok listájáról, ahol 1979 óta szerepelt. Bővebben...

Külföld

2026. július 9.

„Tudod, mit kell tenned” - Repülés közben ugrott ki az oktatópilóta a gépből

„Tudod, mit kell tenned” - Repülés közben ugrott ki az oktatópilóta a gépből
Egy argentin repülésoktató váratlanul kiugrott a levegőben lévő géből, 22 éves tanítványának egyedül kellett leszállnia vele. Bővebben...

Külföld

2026. július 9.

Leáll az orosz dízelexport az üzemanyagválság miatt

Leáll az orosz dízelexport az üzemanyagválság miatt
Üzemanyag
Oroszország
Oroszország ideiglenes teljes exporttilalmat vezetett be a dízelre, miután ukrán támadások rongálták meg több finomítóját, és importtal próbálják enyhíteni a hiányt. Bővebben...