Dmitrij Medvegyev korábbi orosz elnök is reagált az Iránt ért katonai támadás hírére. Az orosz Biztonsági Tanács jelenlegi alelnöke gúnyos hangvételű üzenetben kritizálta Donald Trump sokat hangoztatott béketörekvéseit, emellett pedig az amerikai állam történelmi múltját is célba vette.
Álcázott műveletnek tartja a tárgyalásokat
A politikus a nyilatkozatában élesen fogalmazott az amerikai elnök lépésével kapcsolatban, utalva a korábbi diplomáciai ígéretekre. Mint mondta: „A béketeremtő ismét megmutatta az arcát”.
Dmitrij Medvegyev szerint a megegyezésre irányuló próbálkozások kezdettől fogva komolytalanok voltak a nyugati fél részéről. Az eseményeket értékelve hozzátette: „Minden tárgyalás Iránnal álcázott művelet. Senki sem kételkedett ebben. Valójában senki sem akart valóban tárgyalni semmiről. A kérdés az, kinek van több türelme kivárni ellensége dicsőségtelen végét.”
Az orosz Biztonsági Tanács alelnöke a szembenálló felek történelmi hátterét is összehasonlította, külön kiemelve az Egyesült Államok relatív fiatalságát a több ezer éves múlttal rendelkező Perzsa Birodalomhoz képest. A közel-keleti konfliktust történelmi távlatokba helyezve a következőképpen zárta mondandóját: