Szerdán a Fehér Házban ül tárgyalóasztalhoz Marco Rubio amerikai külügyminiszter a dán és a grönlandi külügyminiszterrel, a találkozón J. D. Vance alelnök is jelen lesz – írta meg a Telex.
A hírt Lars Løkke Rasmussen dán külügyminiszter erősítette meg, aki szerint az egyeztetést Dánia és Grönland kezdeményezte, hogy személyesen beszéljék át a szigetet érintő aktuális fejleményeket. A tárgyalásra azt követően kerül sor, hogy Donald Trump az elmúlt időszakban egyre konkrétabban beszélt Grönland megszerzésének lehetőségéről. Rasmussen közlése szerint az amerikai elnök jelezte, hogy részt venne a megbeszélésen, amelyet a Fehér Házban tartanak meg.
Párhuzamos tárgyalások Koppenhága és Nuuk részvételével
Az amerikai egyeztetéssel egy időben, szintén szerdán rendezik meg a dán, grönlandi és feröeri kormányok félévente esedékes találkozóját. A dán kormány közleménye szerint: „A három országnak lehetősége lesz megvitatni a politikai és gazdasági helyzetet”. Az ülésen részt vesz Jens Frederik-Nielsen, Grönland miniszterelnöke, valamint Mette Frederiksen dán kormányfő is.
Az északi-sarkvidéki biztonság is napirenden van
A fejleményekhez kapcsolódva Troels Lund Poulsen dán védelmi miniszter bejelentette, hogy hétfőn Mark Rutte NATO-főtitkárral találkozik. A megbeszélés középpontjában „az Északi-sarkvidék biztonságával kapcsolatos kérdések” állnak, és azon Vivian Motzfeldt, Grönland külügyminisztere is részt vesz.
Grönland ügye az elmúlt hónapokban került ismét a nemzetközi figyelem középpontjába, miután az Egyesült Államok részéről több, egymásnak részben ellentmondó nyilatkozat is elhangzott a sziget jövőjével kapcsolatban. Eközben a grönlandi politikai pártok egyértelműen jelezték, hogy nem kívánnak sem amerikaiak, sem dánok lenni, hanem saját önálló identitásukat tartják elsődlegesnek.