Magyar Péter nyílt levélben válaszolt Peter Pellegrini szlovák köztársasági elnöknek, miután a szlovák államfő reagált a korábban a szlovák miniszterelnöknek címzett levelére. A TISZA Párt elnöke szerint Pellegrini elkerülte a valódi kérdéseket, és nem adott érdemi választ a felvidéki magyar közösséget érintő problémákra.
Magyar Péter hangsúlyozta: a 21. században elfogadhatatlannak tartja a kollektív bűnösség elvén alapuló jogszabályokat, és emlékeztetett arra, hogy az európai együttműködés egyik alapja a nemzeti kisebbségek jogainak tiszteletben tartása. Szerinte sem Magyarország, sem az Európai Unió nem fogadhatja el, hogy a Beneš-dekrétumokra hivatkozva Szlovákiában földeket kobozzanak el magyaroktól.
Külön bírálta azt a szlovák jogszabályt, amely – állítása szerint – féléves börtönbüntetéssel fenyegeti azokat, akik kritizálják a Beneš-dekrétumokat. Úgy fogalmazott: egy köztársasági elnöknek nemcsak joga, hanem kötelessége is minden állampolgárát képviselni, beleértve a szlovákiai magyarokat.
A levélben Magyar Péter párhuzamot vont a magyarországi szlovák közösség helyzete és a felvidéki magyarok körülményei között. Kiemelte: Magyarországon a szlovák származású állampolgárokat semmilyen hátrány nem éri, és ugyanezt az elbánást várják el a magyar kisebbség számára Szlovákiában is.
A politikus kitért a földrajzi nevek és történelmi elnevezések használatára is, hangsúlyozva, hogy a magyarok számára természetes Pozsonyként hivatkozni a városra, ahogyan azt évszázadok óta teszik. Emellett felvetette, hogy a szlovákiai történelmi helyszíneken – például a Vöröskő várában vagy a Betléri kastélyban – magyar nyelvű tájékoztatás is legyen, és ne szlovákosítsák a magyar főnemesi családok neveit.
Magyar Péter levele végén a jószomszédi viszony és a Visegrádi Négyek együttműködésének fontosságát hangsúlyozta. Jelezte: egy esetleges magyarországi kormányváltás után kész magas szintű egyeztetésre hívni a szlovák köztársasági elnököt és a miniszterelnököt Budapestre.