Donald Trump vasárnap, a norfolki haditengerészeti bázison tartott beszédében közölte, hogy június 14-én nagyszabású UFC-eseményt rendeznek a Fehér Házban. Az amerikai elnök ekkor tölti be a 80. életévét, így a rendezvény a korábban pedzegetett „Fehér Ház-bunyó” konkrét dátumot kapott. Amikor a terv először felmerült, Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kevés részletet tudott megosztani, de megerősítette, hogy Trump „halálosan komolyan” gondolja - írta a Telex.
Trump kapcsolata a UFC-vel 2001-ig nyúlik vissza, amikor az akkor még Atlantic Cityben működő Trump Taj Mahal adott otthont a szervezet eseményeinek. Azóta többször megjelent a lelátón, és szoros viszonyt ápol a UFC vezérigazgatójával, Dana White-tal, aki a republikánus konvención felvezető beszédet is mondott Trump előtt.
Dana White a Sports Business Journalnak nyilatkozva azt mondta, 700 ezer dollárt fognak költeni arra, hogy az esemény után helyrehozzák a Fehér Ház gyepjét.