Hosszas tárgyalások után megszületett a megállapodás, amely szerint a TikTok amerikai üzletága amerikai kézbe kerülhet – írja a The Wall Street Journal. A lap értesülései szerint a dokumentumot akár már pénteken aláírhatja Donald Trump és Hszi Csin-ping.
Kié lesz a TikTok amerikai része?
A megállapodás alapján a TikTok amerikai üzletágát egy amerikai befektetői csoport birtokolná, akik „nagyjából” 80 százalékos tulajdonrészt kapnak. A csoportban több nagy név is helyet kap: a régóta TikTok-partnerként működő Oracle, a szilícium-völgyi Andreessen Horowitz kockázati tőkealap, valamint a Silver Lake magántőke-alap.
A kínai részvényesek részesedése a törvény által előírt 20 százalékos küszöb alatt marad, így biztosított az amerikai többség. A tervek szerint az amerikai kormány képviselője is helyet kaphat a felügyelő testületben.
Mit jelent ez a felhasználóknak?
Bár a tulajdonosi struktúra változik, a TikTokot működtető algoritmus továbbra is a kínai ByteDance fejlesztése marad. A mérnökök azonban újraalkotják a rendszert, és a vállalat már teszteli az új verziót. Az amerikai felhasználói adatok biztonságát az Oracle felügyeli majd – ez a partnerség nem új, hiszen a két cég korábban is együttműködött adatvédelmi kérdésekben.
Hónapok óta napirenden
A TikTok eladásáról szóló tárgyalások régóta zajlanak. Donald Trump legutóbb júniusban mondta, hogy „nagyon gazdag emberek” vehetik meg a platformot, és az eladás „hetekre van csak”. A mostani fejlemények alapján ez lehet az utolsó ilyen ígéret, mielőtt végleg pont kerül az ügy végére.