Donald Trump amerikai elnök és felesége, Melania Trump szeptember 16-án este szálltak le a kelet-angliai Stansted repülőtéren az Air Force One fedélzetén. Az elnöki házaspár helikopterrel utazott tovább Londonba, ahol az Egyesült Államok nagykövetének rezidenciáján töltötték az éjszakát. A látogatás különlegessége, hogy állami meghívásra érkeztek, vagyis hivatalosan III. Károly király vendégei.
A program szeptember 17-én kezdődött és 18-án ér véget. A windsori kastélyban Károly király és Kamilla királyné fogadta az elnököt és feleségét, majd az állami látogatások egyik legfontosabb eseményeként este bankettet rendeztek tiszteletükre. A ceremoniális rendezvényeket teljes egészében a kastély zárt területén tartották, a szigorú biztonsági intézkedések miatt Trumpnak nem voltak nyilvános programjai.
Példátlan meghívás
A mostani látogatás több szempontból is történelmi jelentőségű. Donald Trump már első elnöksége idején, 2019 júniusában is állami látogatáson járt Nagy-Britanniában, akkor még II. Erzsébet királynő vendégeként. Ilyen meghívás korábban soha nem érkezett ugyanazon amerikai elnök részére kétszer. Szokatlan az is, hogy egy második ciklusát töltő amerikai elnök állami meghívást kapjon, mivel ez nem része a brit uralkodói hagyományoknak.
III. Károly a Keir Starmer brit miniszterelnök által átadott hivatalos meghívólevelében külön is kiemelte ennek jelentőségét. A király szavai szerint: „történelmi horderejű második állami látogatásra” hívta meg Donald Trumpot.
Politikai háttér
Az eseményre feszült diplomáciai légkörben került sor. Keir Starmer miniszterelnök utasítására Yvette Cooper külügyminiszter a múlt héten azonnali hatállyal felmentette washingtoni nagyköveti tisztségéből Peter Mandelsont, a brit Munkáspárt befolyásos politikusát. Az elmúlt hetekben derült ki, hogy Mandelson szoros kapcsolatokat ápolt a néhai Jeffrey Epsteinnel, akit fiatalkorúak sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények miatt többször is elítéltek. Epstein 2019-ben börtönben követett el öngyilkosságot.
Trump hivatalos programja csütörtökön Chequersben, a brit miniszterelnök vidéki rezidenciáján zárult, ahol közös sajtótájékoztatót tartott Keir Starmerrel. A hagyományok szerint az állami látogatásra meghívott külföldi államfők az uralkodó vendégei, ugyanakkor a meghívás mindig szoros együttműködésben, gyakran a kormány kezdeményezésére történik.
Donald Trump ezzel az utolsó külföldi államfő lett, akit még II. Erzsébet fogadott állami látogatáson, most pedig ő az első, akit ugyanarra a protokolláris eseményre másodszor is meghívtak az Egyesült Királyságba.