Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója határozottan visszautasította, hogy Iránról szóló friss jelentésük bármilyen módon alapot adott volna Izrael katonai akciójához – írta a Times of Israel.
„Egy jelentés Irán nukleáris ellenőrzéséről aligha szolgálhat alapul bármilyen katonai akcióhoz. A katonai akció, bárkitől is származzon, politikai döntés, aminek semmi köze ahhoz, amit mi mondunk” – nyilatkozta Grossi a CNN-nek.
Teherán korábban azt sugallta, hogy a NAÜ nyilvánosságra hozott értékelése, valamint a benne foglalt kritikák „megágyazhattak” az izraeli támadásnak. Az iráni fél különösen érzékenyen reagált arra, hogy a NAÜ szerint Irán megsértette nukleáris biztonsági kötelezettségeit.
Nincs bizonyíték nukleáris fegyverprogramra – állítja a NAÜ
Grossi hangsúlyozta, hogy a jelentés nem tartalmazott új információkat, csupán megerősítette a korábbi aggodalmakat, miszerint Irán nem működik együtt az ügynökséggel a nukleáris tevékenységek felügyeletében.
„Ebben a jelentésben azt is elmondtam, hogy jelenleg nincs arra utaló jelünk, hogy Iránban rendszerszintű program lenne nukleáris fegyver gyártására.”
Grossi szerint a NAÜ csak azokat az adatokat közölheti, amelyeket saját vizsgálatokkal igazolni tud, és nem alapoz spekulációkra vagy feltételezésekre.
Az ügynökség vezetője úgy fogalmazott:
-
Igaz, hogy Iránnak van elegendő dúsított uránja, amely további feldolgozás után akár kilenc nukleáris bomba gyártására is elegendő lehetne.
-
Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy az ország valóban dolgozna robbanófejek kifejlesztésén.
„Igaz, hogy a 2000-es évek elején voltak olyan tevékenységek, amelyeket akkoriban nukleáris fegyverek fejlesztésével kapcsolatosnak értékeltek... de most ilyesmit nem látunk.”
Irán továbbra is aggasztó szinten dúsít uránt
Bár a NAÜ szerint nincs konkrét bizonyíték egy jelenleg is futó nukleáris fegyverprogramra, Grossi hangsúlyozta, hogy Irán az egyetlen olyan nem nukleáris hatalom, amely ilyen magas szinten dúsít uránt.
Ez önmagában komoly aggodalomra ad okot, különösen akkor, amikor a térségben egyébként is kiélezett a helyzet.
A NAÜ célja – Grossi szerint – nem politikai döntések befolyásolása, hanem a tények objektív közlése, függetlenül attól, milyen következményekkel járhatnak ezek a jelentések diplomáciai vagy katonai szempontból.