Magyarország még szorosabbra fűzné kapcsolatait a Türk Államok Szervezetével (TÁSZ) – erről számolt be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, a szervezet informális csúcstalálkozóját követően. A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint hazánk hét éve csatlakozott megfigyelőként a TÁSZ-hoz, és azóta folyamatosan erősödik az együttműködés - írta a Telex.
„Az emberiség ma a veszélyek korában él, Európa is súlyos kihívásokkal néz szembe” – hangsúlyozta a miniszter. Mint mondta, a türk államokkal való együttműködés lehetővé tette, hogy Magyarország gyorsabban találjon megoldásokat a biztonsági, gazdasági és energetikai problémákra.
A szervezet európai központja ma Budapesten működik, a tagállamok döntése alapján Hendrich Balázs, korábbi isztambuli főkonzul vezeti az intézményt.
Gazdasági és energetikai előnyök a türk kapcsolatokból
Szijjártó szerint a Türk Államok térsége gazdaságilag is megerősödött az elmúlt években. A tagországok 20%-kal növelték GDP-jüket, miközben az egymás közötti kereskedelem 50%-kal bővült.
A miniszter több konkrét példát is említett:
-
Magyar és török vasútépítő cégek stratégiai együttműködést kötöttek,
-
magyar gyógyszergyártók Azerbajdzsánban indítanak termelést,
-
új légi járat indul Kazahsztán és Magyarország között,
-
Üzbegisztánban magyar cégek számára ipari park épült,
-
Kirgizisztánban vízerőmű épül magyar részvétellel.
Szijjártó hozzátette: „Magyarország energiaellátása ma nem lenne biztosítható a türk államok nélkül”. Ez nem politikai kérdés – fogalmazott (Telex) –, hanem fizikai adottság, hiszen a földgázszállítás túlnyomó része a Török Áramlat vezetéken keresztül történik.
A magyar cégek Azerbajdzsánban olaj- és gázmezőkben szereztek tulajdont, a MOL Kazahsztánban már megkezdte a kitermelést, míg Kazahsztánban és Üzbegisztánban atomerőmű-építések során magyar technológiák alkalmazását tervezik.
A béke és biztonság terén is aktív szereplők
A külügyminiszter biztonságpolitikai szempontból is méltatta a TÁSZ szerepét. A TÁSZ szerinte egy igazi békeszervezet, ,,a béke igazi bajnoka” – fogalmazott.
Szerinte a tagországok közül több is kulcsszerepet játszik jelenleg a fegyveres konfliktusok rendezésében:
-
Törökország aktív közvetítőként lépett fel az ukrajnai háborús felek között,
-
az azeri-örmény konfliktusban előrelépés történt a békemegállapodás szövegében,
-
elfogadtak egy nyilatkozatot, amely reményt adhat Afganisztán stabilizálására.
„A béke és a világ biztonsága érdekében a türk államok nagyon komoly erőfeszítéseket tettek, sikeres erőfeszítéseket tettek” – hangsúlyozta Szijjártó, hozzátéve, hogy Magyarország saját békepárti politikájával kíván ehhez hozzájárulni.
A külügyminiszter végül leszögezte:
„A Türk Államok Szervezete minden elemében sikeres szervezet, Magyarország sokat profitált az eddigi együttműködésből. Érdekeltek vagyunk abban Magyarország sikere érdekében, hogy még szorosabbra fűzzük az együttműködést”