Elon Musk szokatlan szerepben jelent meg a szerdai kabinetülésen, ahol a fekete baseball-sapkájában közölte: a kormányzati munkaerő-leépítés során „néhány hibát” követtek el.
„Fogunk hibákat elkövetni. Nem leszünk tökéletesek. Például a USAID-nél az egyik dolog, amit véletlenül nagyon rövid időre töröltünk, az az ebola... ebolaprevenció volt”
– mondta Musk, majd elnevette magát. Hozzátette, hogy a hibát észlelve azonnal visszaállították a programot, így „nem volt fennakadás”.
Azonban több szakértő, köztük Jeremy Konyndyk, a USAID egykori vezetője élesen bírálta Musk állításait. Konyndyk szerint „ez egy baromság Elontól”, és valójában a legtöbb szakértőt elbocsátották, a WHO-val való együttműködést megszakították, valamint a CDC vezetői sem tárgyalhatnak a nemzetközi egészségügyi szervezetekkel.
„Musk megszorításai mostanra tönkretették a kormány globális járványokra való reagálási képességét” – írta Konyndyk a X-en.
A Washington Postnak nyilatkozó Nidhi Bouri, a USAID korábbi vezető tisztviselője is hasonlóan fogalmazott.
„Nem történtek erőfeszítések arra, hogy bármit is bekapcsoljanak az Ebola vagy más betegségek megelőzésében”
– mondta Bouri, aki szerint a járványügyi csapat létszámát 60 főről mindössze hatra csökkentették.
A kabinetülés után továbbra is kérdéses, hogy a USAID és más egészségügyi ügynökségek milyen hatékonysággal tudják ellátni feladataikat a leépítések után - foglalta össze a 444.
Elon Musk: "We will make mistakes. We won't be perfect ... so for example, with USAID, one of the things we accidentally canceled very briefly was ebola prevention." pic.twitter.com/bq4Ipp4Zvj
— Aaron Rupar (@atrupar) February 26, 2025