A Kreml szerint nem zárható ki, hogy merénylet áll Jevgenyij Prigozsin, a Wagner-csoport parancsnokának halála mögött. Moszkva közölte, hogy a Kremlben mérlegelik annak lehetőségét, hogy a Jevgenyij Prigozsin zsoldosfőnököt szállító repülőgépet szándékosan lőtték le. Az orosz vezetés most először utal arra, hogy akár merénylet is történhetett – írja a Reuters.
Nyilvánvaló, hogy különböző verziókat vizsgálnak meg, beleértve azt a verziót is – tudják, miről beszélek –, hogy mondjuk szándékos atrocitásról volt szó – mondta Dimitrij Peszkov, a Kreml szóvivője egy sajtótájékoztatón. Peszkov ugyanakkor hangsúlyozta: meg kell várni a hivatalos orosz vizsgálat eredményét.
A Wagner-parancsnok Jevgenyij Prigozsin, aki júniusban az orosz hadvezetés ellen fordult és puccskísérletet hajtott végre, múlt szerdán repülőszerencsétlenségben életét vesztette. A gépen tartózkodó tíz emberből senki sem élte túl, azóta viszont rengeteg összeesküvés-elmélet megjelent a zsoldosvezér halálával kapcsolatban.
Az ügyben nemzetközi vizsgálatot nem indított Oroszország, azóta Vlagyimir Putyin orosz elnök is részvétet nyilvánított Prigozsin halála miatt. Ám sokan gondolják úgy, hogy Prigozsin halála megtorlás volt a puccskísérletért, erre utalt Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is múlt csütörtökön. A Kreml teljes hazugságnak nevezte, hogy Putyin utasítására likvidálták a Wagner-vezért.