Ahogy arról a 10perc.hu is beszámolt, tegnap súlyos, kilenc halálos áldozattal járó lövöldözés történt egy szerb általános iskolában. Egy 13 éves hetedikes tanuló ugyanis lelőtte nyolc diáktársát és az iskolaőrt, valamint további hat diákot és egy tanárt megsebesített Belgrádban. Mivel a fiú július végén lesz 14 éves, a szerbiai törvények szerint csak a 14 éven felüliek büntethetők a legsúlyosabb bűncselekmények esetében, így megússza és szabadon élhet a kilencszeres gyilkos fiatal.
Mindenesetre a fiú apját őrizetbe vették, az ügyészség a közbiztonság súlyos veszélyeztetésével gyanúsítja. Az anyát is előállították, az elkövetőt pedig a belgrádi neuropszchiátriai klinika egy elkülönített részén helyezik majd el.
A fiú apja a rendőrségnek azt mondta, van több fegyvere is, mindegyikre rendelkezik engedéllyel, és kombinációs zárral rendelkező széfben tartja őket. Arról nem tudott, hogy a fia is ismeri a kombinációt. A rendőrség tudomása szerint a fiatalkorú elkövető és édesapja gyakran járt lőterekre gyakorolni.
Veselin Milic belgrádi rendőrfőkapitány tájékoztatása szerint a hetedikes fiú nem sokkal a tanítás kezdete után lőtt rá apja pisztolyával a diákokra, a tanárokra és az iskola biztonsági személyzetére. A fiút a rendőrök elfogták. A tájékoztatás szerint legalább egy hónapja tervezte a támadást, az iskolába szerdán a 9 milliméteres fegyveren kívül egy kisebb pisztolyt, négy Molotov-koktélt és három feltöltött tárat is vitt.
Találtak nála egy listát azoknak a diákoknak a nevével, akiket lelőni tervezett, illetve egy vázlatot, amelyen az iskola alaprajza és a tantermek elhelyezkedése szerepelt. Az is kiderült a nyomozás során, hogy a fiú azért a szerdai napot választotta a bűncselekmény elkövetésére, mert osztályának aznap az első órája történelem volt, és a történelemórák tanterme esik a legközelebb az iskola bejáratához. A lövöldözés után a fiú maga hívta fel a rendőrséget, bemutatkozott, és elmondta, hogy megölt néhány embert az iskolában.
Mindenesetre a szerb államfő azonnal lépett, és Aleksandar Vucic azt javasolta, hogy a lehető leggyorsabban Szerbiában is 14-ről 12 évre kell csökkenteni a büntethetőség korhatárát a nemzetközi példák alapján. A szerb elnök szerint nem zárható ki, hogy a fiú tudta, nem vonható büntetőjogi felelősségre. Ugyanis a fiú nem tanúsít megbánást, sőt úgy gondolja, hogy a közösségi médiában most egyesek szemében hős lehet.