Kiemelt kategóriák

Belföld
Gazdaság
Külföld
Kultúra
Sport
Tech
Életmód
Autó

További kategóriák

Szórakozás
Külföld

Követői is vannak a kilenc gyilkosságot elkövető 13 éves diáknak

10perc.hu
2023. 05. 05.
Követői is vannak a kilenc gyilkosságot elkövető 13 éves diáknak

A nyolc gyereket és egy iskolaőrt lelövő, valamint egy tanárt és hat diákot megsebesítő tinédzser azt vallotta, hogy hosszú ideig kiközösítve érezte magát, és folyamatosan csúfolták a társai.

További részletek derültek ki a szerdai, kilenc áldozattal járó iskolai lövöldözéssel kapcsolatban. A mészárlás elkövetője július végén lesz 14 éves – nyolc társát és az iskolaőrt megölte, egy tanárt, illetve hat további diákot pedig megsebesített –, a szerbiai törvények szerint pedig csak a 14 éven felüliek büntethetők a legsúlyosabb bűncselekmények esetében is.

Veselin Milic, Belgrád rendőrfőkapitánya közölte, a 13 éves tanuló legalább egy hónapja tervezte a támadást, az iskolába szerdán a 9 milliméteres fegyveren kívül egy kisebb pisztolyt, négy Molotov-koktélt és három töltött tárat is vitt. Találtak nála egy listát azoknak a diákoknak a nevével, akiket lelőni tervezett, illetve egy vázlatot, amelyen az iskola alaprajza és a tantermek elhelyezkedése szerepelt.

Az is kiderült a nyomozás során, hogy a fiú azért a szerdát választotta a bűncselekmény elkövetésére, mert osztályának aznap az első órája történelem volt, és a történelemórák tanterme esik a legközelebb az iskola bejáratához. A fiú sem alkoholt, sem kábítószert nem fogyasztott. A fiú vallomásaiból kiderült, hogy hosszú ideig kiközösítve érezte magát, és csúfolták a társai, ami kiválthatta az agresszív reakciót.

Maga az esemény is megdöbbentő, hát még az, hogy Szerbia szerte követői is akadtak a kilencszeres gyilkos diáknak. A Belgrádhoz közeli Obrenovacon a tiszteletadást követően egy diák a táskájából előrántott egy játékpisztolyt, amelyet a társaira is a tanárra fogott. A fiút és a szüleit kihallgatták.


A 13 éves tanuló, akit a lövöldözés után letartóztatott a rendőrség, legalább egy hónapja tervezte a támadást     Fotó: szerb belügyminisztérium


Egy 16 éves lány késsel támadt egy volt osztálytársára és tanárára egy belgrádi magánközépiskolában - közölte a szerbiai belügyminisztérium. A lányt előállították. A diák és a tanár csak könnyebben sérültek meg. A szerb internetes médiát bejárta az a videó is, amely arról készült, hogy egy osztály diákjai tömegmészárlást imitálnak az iskolai szünetben, a szerdai gyilkosságot utánozva.

A rendőrség kihallgatta azt a harmadik osztályos belgrádi fiút is, aki listát írt azokról, akiket meggyilkolna. A tanárok beszámolója szerint a kilencéves fiú már korábban is fenyegetőzött. A rendőrség tájékoztatása szerint a fiú apját is kihallgatják. Ugyanilyen eset történt egy másik általános iskolájában is, ahol egy nyolcadikos diák - állítása szerint egy barátja biztatására - készített halállistát. A rendőrség mindkét diákot és a szüleiket is előállította.

Elfogta a boszniai rendőrség azt a 18 éves fiút, aki a közösségi médiában azzal fenyegetőzött, hogy a belgrádi iskolai lövöldözéshez hasonló tettet fog elkövetni szülővárosában, a nyugat-boszniai Bihacon. A középiskolás fiú a közösségi médiában azt írta, számára a belgrádi hetedikes diák "a legnagyobb király", és hasonló lépésre készül már ő is régóta a közgazdasági szakközépiskolában, ahová jár.

Főkép forrása:
szerb belügyminisztérium
Címkék:
#Gyilkosság

Hirdetés

További cikkek