Első fokon négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte egy boszniai bíróság Fadil Novalicot, Bosznia-Hercegovina többségében bosnyákok és horvátok lakta országrészének, a Bosznia-hercegovinai Föderációnak a miniszterelnökét, valamint két társát, mert a koronavírus-járvány ideje alatt gyanúsan magas összegekért vásároltak kínai lélegeztetőgépeket - közölte a Klix.ba boszniai hírportál szerdán.
A vád szerint egy gyümölcsfeldolgozó vállalat közvetlen megbízást kapott a lélegeztetőgépek beszerzésére, a szerződést pedig a polgári védelmi igazgatóság vezetője írta alá. A száz lélegeztetőgép megvásárlására a gyümölcsfeldolgozó körülbelül ötmillió eurót (1,89 milliárd forint), védőfelszerelés vásárlására pedig további másfél millió eurót (565,7 millió forint) kapott az államtól.
Fadil Novalicot hivatali visszaélés vádjában találták bűnösnek, míg Fikret Hodzicnak, a gyümölcsfeldolgozó vállalat vezetőjének öt évet, Fahrudin Solaknak, a polgári védelmi igazgatóság vezetőjének pedig hat évet kell börtönben töltenie csalás és pénzmosás miatt.
A nyomozás azt követően indult meg már 2020-ban, amikor kiszivárgott a sajtóban, hogy a lélegeztetőgépeket egy nem orvosi műszerek beszerzésével foglalkozó vállalaton keresztül szerezték be Kínából.
Az ügyészség ezt követően megállapította, hogy a vásárolt lélegeztetőgépek a koronavírussal fertőzöttek legalapvetőbb ellátásának biztosítására sem alkalmasak.
A vádlottak a kétéves eljárás alatt végig ártatlannak vallották magukat, és azt állították, csak a közjó érdekében cselekedtek. Fadil Novalic ügyvédje bejelentette: fellebbeznek az ítélet ellen.
Olvasási idő: 2 perc
Gyanús lélegeztetőgép-vásárlás miatt elítéltek egy politikust
Külföld
2026. június 30.
Ukrán oligarcha lehetett a monacói robbantás célpontja
Külföld
2026. június 30.
16 Gripen vadászgépet ad át Svédország Ukrajnának
Külföld
2026. június 29.
Véres lövöldözés Németországban: Öt embert öltek meg egy ifjúsági központban
Külföld
2026. június 29.
Új részletek derültek ki a bledi várnál lezuhant magyar gyerek balesetéről
Külföld
2026. június 29.
Putyin szerint új békejavaslatok kerültek napirendre Ukrajnáról
Külföld
2026. június 28.
Már 1430 halálos áldozata van a venezuelai földrengéseknek
Külföld
2026. június 28.
Feszült a helyzet: Irán amerikai célpontokat támadott
Külföld
Véres lövöldözés Németországban: Öt embert öltek meg egy ifjúsági központban
Gazdaság
Megjött a vészjelzés a BMW-től, ami a magyar gazdaságot is megrázhatja
Belföld
Berlin lépett a közel-keleti enyhülés hírére: német hadihajók tartanak a Vörös-tenger felé
Külföld
2026. június 27.
London: a hőség után érkező zivatarok miatt akadozik a légi forgalom
Külföld
2026. június 27.
Súlyosbodik a venezuelai földrengés katasztrófája, több mint 600 halottról számolnak be
Külföld
2026. június 26.
Az ukrajnai dróntámadások után rendkívüli állapotot hirdettek a Krímben
Belföld
Forsthoffer Ágnes elvette a szót Magyar Pétertől
Külföld
Politikai csapda Bukarestben? Saját pártja határolódik el a román miniszterelnök-jelölttől
Belföld
Brüsszeli áttörés: Magyar Péter kezdeményezi a hetes cikkes eljárás lezárását, és újraindítja a V4-es együttműködést
Külföld
2026. június 26.
Kisrepülő csapódott Peking legmagasabb felhőkarcolójába
Külföld
2026. június 26.
Trump: a Hormuzi-szoros nyitva marad, az USA „puszta erőből" tárgyal Iránnal
Külföld
2026. június 26.
Összeomlott egy tízemeletes hotel, romok alatt rekedtek emberek – nő a venezuelai földrengés áldozatainak száma
Külföld
2026. június 25.
Éles üzenetek érkeztek Minszkből Zelenszkij ultimátuma után
Külföld
2026. június 25.
„Úgy zuhannak az olajárak, mint a szikla, a kutakon mégis lehúzzák a vevőket” – Trump keményen megfenyegette az olajtársaságokat
Külföld
2026. június 25.
Történelmi fordulat a brit királyi családnál: III. Károly király nyilvánosságra hozza az adóbevallását
Külföld
2026. június 25.
Katasztrofális ikerföldrengés rázta meg Venezuelát: Akár a tízezret is elérheti a halálos áldozatok száma
Külföld
2026. június 25.
Flamingós forradalom: Ivanka Trump albániai beruházási terve tömegtüntetéseket váltott ki
Külföld
2026. június 24.
Megérkezett az ebolavírus Európába: Franciaországban azonosították az első fertőzöttet
Külföld
2026. június 24.
Moszkva szerint nemzetbiztonsági kockázatot jelent, ha egy pár házasság nélkül él együtt
Külföld
2026. június 24.
Pokoli hőség Olaszországban: Az aszfalt alatt olvadtak meg a villanyvezetékek Torinóban
Külföld
2026. június 24.
Megtörtént az első gyermekeutanázia Hollandiában - 12 évesnél fiatalabb gyermeket segítettek a halálba
Külföld
2026. június 24.
A Brexit tizedik évfordulóján üzent a volt főtárgyaló: London visszatérhet az EU-ba
Külföld
2026. június 24.
Zelenszkij nem vesz részt az ukrajnai újjáépítési konferencián Gdańskban
Külföld
2026. június 24.
Putyin feltételekhez kötné az Ukrajnával való tárgyalásokat, több korábbi megállapodásra hivatkozik
Külföld
2026. június 23.
Alig száradt meg a tinta, Trump és Teherán máris egymásnak feszül a svájci békemegállapodás miatt
Külföld
2026. június 23.
Sokkoló videó a Transzfogarasi útról: Egyetlen szelfi miatt zuhant a mélybe az üresen felejtett autó
Külföld
2026. június 23.
Pokoli hőhullám tarolja le Európát: Franciaországban már 18-an haltak meg a hőség miatt
Külföld
2026. június 23.
Történelmi mérföldkő az egészségügyben: Öt éve egyetlen fiatal nő sem halt meg méhnyakrákban a briteknél
Külföld
2026. június 22.