Kiemelt kategóriák

Belföld
Gazdaság
Külföld
Kultúra
Sport
Tech
Életmód
Autó

További kategóriák

Szórakozás
Külföld

Ötvenöt év a bitó árnyékában, ám most előfordulhat, hogy mégis ártatlan a 87 éves japán férfi

10perc.hu
2023. 03. 14.
Ötvenöt év a bitó árnyékában, ám most előfordulhat, hogy mégis ártatlan a 87 éves japán férfi

Iwao Hakamadát még 1968-ban ítélték halálra, mert állítólag két esztendővel korábban meggyilkolta a főnökét, a férfi feleségét és két gyermeküket.

Japánban szinte nincs olyan ember, aki ne hallott volna a "négyszeres gyilkos", Iwao Hakamada történetéről. Az egykori profi ökölvívót 1968-ban halálra ítélték, mert két esztendővel korábban, 1966-ban meggyilkolta a főnökét, a férfi feleségét és két gyermeküket. Hakamada a letartóztatását követően, a 20 napos kihallgatás után beismerő vallomást tett. Majd elmondta, hogy a kihallgatások során megverték, így kényszerítették ki belőle a beismerő vallomást, amit aztán a bíróságon visszavont.

Az Amnesty International szerint a most 87 éves Iwao Hakamada az, aki a leghosszabb ideig várakozott a történelem során arra, hogy kivégezzék. A jogvédők végig tiltakoztak az ítélet ellen, mondván, nem az ő esete lenne az első, amelyben a beismerő vallomás rendőri brutalitásnak köszönhető – írta a BBC.


Az egykori profi ökölvívót 1968-ban halálra ítélték, mert két esztendővel korábban, 1966-ban meggyilkolta a főnökét, a férfi feleségét és két gyermeküket     Fotó: Amnesty International


2014-ben Hakamadát kiengedték a börtönből, és a kerületi bíróság újratárgyalta az ügyet, és megállapítást nyert, hogy a nyomozás alatt a rendőrség hamis bizonyítékokat használt a férfi ellen. A döntést ugyan a tokiói legfelsőbb bíróság hatályon kívül helyezte, ugyanakkor perújrafelvételt rendelt el. Ennek kell eldöntenie a DNS-vizsgálat segítségével, hogy a ruhákon talált, a gyilkostól származó vérfoltból származó DNS Hakamadáé, vagy valaki másé.

"Ötvenhét éve vártam erre a napra, és eljött. Hatalmas kő gördült le rólam" - mondta Hakamada 90 éves nővére, Hideko, aki hosszú éveken keresztül kampányolt öccse ártatlansága mellett. A 87 éves férfi fizikai állapota megfelelő, ám a mentális állapota sokat romlott a börtönben eltöltött évtizedek alatt.

Ugyanakkor a perújítási folyamat akár évekig is eltarthat, így az sem biztos, hogy Hakamada megéri a felmentését.

Főkép forrása:
Amnesty International

Hirdetés

További cikkek